Infostart.hu
eur:
379.85
usd:
322.56
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Minden, amit a méhnyakrák-megelőzésről tudni kell

Elindult a méhnyakrák-megelőzési hét, amelynek keretében a betegség veszélyeiről, az éves szűrővizsgálatok és a védőoltás fontosságáráról szóló programokat rendeznek szombatig.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, mintegy hetven település csatlakozott a programsorozathoz, Budapesten a Mályvavirág Alapítvány olyan fotókiállítást szervezett, amely a méhnyakrákban szenvedő nők különböző érzelmi fázisait mutatja be.

Kiemelte, hogy Magyarországon évente ötszáz nő veszti életét ebben a ráktípusban, pedig ha időben felfedezik a betegséget, akkor teljes mértékben gyógyítható. A 12-13 éveseknél már kötelezően ajánlott a HPV elleni védőoltás, az átoltottság 80 százalékos.

Elmondta még, hogy a szűrőprogramokon a részvételi arány nem minden helyen éri el az 50 százalékot, ezért is fontos a szűrésre való felhívás. Hozzátette: korábban tabuként tekintettek a témára a nők, de az utóbbi időben egyre nyíltabban kezelik az ügyet, ebben kiemelten fontos szerepe van a civil szervezeteknek is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×