Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Adjon télikabátot a vízmérő órára

A nagy hidegben a vízmérők és a vízvezetékek fokozott veszélynek vannak kitéve. A Magyar Víziközmű Szövetség ezért a szerelvények letakarását, a vízmérőaknák szigetelését kéri a fogyasztóktól - mondta el az InfoRádióban a szervezet főtitkára.

Nagy Edit felhívta a figyelmet, hogy ha a kertben aknában van a vízmérő, akkor valamilyen szigetelőanyaggal lehet védekezni, mert kellő mélységben van a szerkezet, mégsem védi annyira a talaj, mint a vízvezetéket.

A Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára elmondta, a nem fűtött épületekben lévő vezetékek is gyakran elfagynak, ezért ezeket is célszerű valamilyen szigetelővel bevonni. A kerti csap is könnyen szétfagyhat, ha ősz végén elfelejtettük vízteleníteni.

Nagy Edit jelezte, a bejelentések alapján látszik, hogy a vízmérő órák, bár mínusz tíz fokig bírják, mínusz húsz foknál már sok elfagyott. A Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára szerint a megelőzés egyszerű, akár egy papírdobozzal, kiselejtezett kabáttal, takaróval is hasznosan lehet védekezni a fagykár ellen.

Az olvadás során újabb veszélyt jelenthet, mert a víz jég formájában nagyobb térfogatú, ami szétnyomhatja a csöveket, a mostani enyhüléskor is sok bejelentés érkezett a vízmérők csöveinek elfagyásáról – tette hozzá Nagy Edit.

A Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára kiemelte, érdemes ellenőrizni a vízmérőt. Ha megnyitjuk a csapot és nem forog a csillagkerék, vagy szilánkosra tört a vízmérő üvege, esetleg deformálódott a számlálószerkezet vagy a lakásban nem folyik a víz, valószínűleg csőtörés történt, amelyről a szolgáltatót értesíteni kell. Nagy Edit hozzátette, minden olyan vízelfolyás, amely a hálózaton keletkezett, a felhasználó számláját terheli.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×