Infostart.hu
eur:
381.05
usd:
321.13
bux:
127798.12
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Colleen Bell "letekerte a hangerőt"

A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adta át Colleen Bell távozó budapesti amerikai nagykövetnek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető beszédében kiemelte: Colleen Bell olyan időszakban érkezett Budapestre két évvel ezelőtt, amely nem a kétoldalú politikai együttműködés legjobb korszaka volt, de mára a helyzet nagy mértékben megváltozott, most már lehetőség van arra, hogy hosszú távon tervezzenek és fejlesszék a magyar-amerikai kapcsolatokat.

Szijjártó Péter kifejtette: az amerikai nagykövet jó barátja Magyarországnak. Amikor először találkozott vele csaknem két éve, a megbeszélés után Colleen Bell azt mondta: "letekerjük a hangerőt", és valóban ezt lehetett a tevékenysége mottójának tekinteni - idézte fel a külügyminiszter. Hozzátette: most már fejleszthetik az együttműködést, ahelyett, hogy mélypontról beszéljenek, ahogyan azt két évvel ezelőtt tették.

A tárcavezető szerint az együttműködés újjáépítéséhez feltétlenül szükséges volt Colleen Bell elkötelezettsége, és az amerikai diplomata feltétel nélküli tiszteletet mutatott Magyarország iránt. Magyarország is mindenkinek megadja és mindenkitől elvárja a tiszteletet - fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a sikerekhez nincs másra szükség, mint kölcsönös tiszteletre és folyamatos párbeszédre.

Colleen Bell a kitüntetést átvéve arról beszélt, hogy jelenleg kétségtelenül sok kihívással néz szembe a transzatlanti közösség, ami felhívja a figyelmet arra, milyen fontos a szövetség, a közös munka és a kiállás azon értékek mellett, amelyeket fontosnak tartanak.

Emlékeztetett: amikor annak idején Barack Obama amerikai elnök felkérte a posztra, elmondta, hogy bejárja Magyarországot, felkeres minden megyét és nemzeti parkot, kisebb és nagyobb településeket. Ezt azért tette, hogy még több kapcsolatot építsen ki a magyar és az amerikai nép között - magyarázta.

A távozó nagykövet beszédében köszönetet mondott az együttműködésért a külügyminiszternek, a tárcának, valamint az amerikai nagykövetség munkatársainak.

Az amerikai nagykövet január elején a nagykövetség Facebook-oldalán jelentette be, hogy megbízatása végeztével, január 20-án távozik posztjáról. A The New York Times azt írta, hogy több amerikai nagyköveti poszt megüresedik rövid időn belül, még Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-ai beiktatása előtt. Az amerikai napilap azt közölte, hogy az amerikai külügyminisztérium decemberben küldött egy erről szóló táviratot az átmenetet intéző Trump-csapat nevében. A dokumentum szerint a lépés a tengerentúli politikai kinevezetteket érinti, vagyis azokat a kiküldötteket, akiket az elnökkel való szoros kapcsolatuk miatt állítottak egy-egy külföldi nagykövetség élére.

Colleen Bellt Barack Obama amerikai elnök jelölte ki az Egyesült Államok magyarországi nagyköveti posztjára, a kinevezést 2014 végén hagyta jóvá az amerikai szenátus, és a diplomata 2015. januárjában adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek. Diplomáciai külszolgálatát megelőzően Colleen Bell egy díjnyertes produkciós cég üzleti vezetőjeként dolgozott.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van.  Gazdasági események szempontjából az Egyesült Államokból érkező januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×