Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Nyolc megyére adtak ki riasztást

Citromsárga figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat viharos szélre és ónos esőre.

Északkeleten, északon időszakosan kis mennyiségű ónos eső továbbra is előfordulhat  - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kedden estétől főként a dunántúli hegyekben havazásra lehet számítani, kisebb körzetekben lepel-5 cm friss hó is eshet. A keleti országrészben van csekély esély zivatartevékenységre is.

A Dunántúl északi felén és a főváros tágabb környezetében az északnyugati, nyugati szél viharossá fokozódik, majd kedd napközben még tovább erősödik. A legerősebb lökések éjjel zömében 60-85 km/h, reggeltől pedig akár 90 km/h körül is lehetnek (a hegyekben természetesen ennél nagyobb szélmaximum is előfordulhat).

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×