Infostart.hu
eur:
362.81
usd:
323.16
bux:
147737.38
2026. november 5. csütörtök Imre
Kozma Imre atya: az ünnep a hétköznapokban készül

Kozma Imre atya: "az ünnep a hétköznapokban készül"

Indul a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nagy karácsonyi adománygyűjtő akciója. Az ország 165 élelmiszerüzletében több mint kétezer önkéntes várja a vásárlók felajánlásait - mondta el az InfoRádióban Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat elnöke.

„Hallatlanul élvezem, mert jönnek az emberek széles mosollyal. Mintha megváltozna minden. Az utcán maguk elé meredten róják az utat, itt meg mintha lábujjhegyen járnának.”

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke hozzátette, aranyosak a fiatalok, akik az ajtóban köszöntik a belépőket és felhívják a figyelmüket a gyűjtésre, összegyűjtik az ajándékokba szánt tartós élelmiszereket, és akik a gyűjtőhelyeken készítik a csomagokat.

Kozma Imre atya: az ünnep a hétköznapokban készül

„Ez az öröm árad tovább azokhoz, akik kapják az adományokat. Adni öröm. Az ünnep igazi üzenetét hozza ez el. Lehet így is élni, egy picit nagyobb figyelemmel.”

Kozma Imre atya úgy fogalmazott, az ünnep a hétköznapokban készül.

„Ha akkor az ember ki tud nyílni, ki tudja nyújtani a kezét, akkor készül számára az ünnep. Amikor az ember rácsodálkozik az életre, a sajátjára és a másik emberére. A késztetés, ami összébb von minket és közösséget teremt, pontosan az ilyen gesztusok által lesz. Készül az ünnep.”

Kozma Imre atya: az ünnep a hétköznapokban készül

Tavaly 30 ezer ajándékcsomag készült el az összegyűjtött 257 tonna tartós élelmiszerből. A boltokban az év minden napján 200 és 500 forintos adománykártyákat is lehet vásárolni, amellyel a kistelepüléseken élő nehéz sorsú gyermekeket lehet segíteni.

„Akik megveszik ezeket a kártyákat, az életútjukon elinduló gyerekeket támogatják. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak több, eséllyel kapcsolatos programja van, azok a gyerekek részesülnek támogatásban, akiknek úgy tűnik, kevesebb az esélyük. Melléjük állunk oda, amikor az első lépéseket teszik az iskolában vagy később, a pályaválasztásnál. Megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül” - fogalmazott Kozma Imre atya.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×