Infostart.hu
eur:
375.3
usd:
317.63
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina

Szülők, diákok: fontos határidő közeleg

Péntekig jelentkezhetnek az általános iskolai tanulók a központi írásbeli vizsgákra - közölte az Oktatási Hivatal.

A középfokú iskolák korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyekben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2017/2018. tanévben, és megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik fel a hozzájuk jelentkező tanulókat. Közölték azt is, ha a jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát kell tenniük.

A hivatal jelezte: a felvételihez központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a szakgimnáziumok írhatnak elő. Közülük 409 középiskola (azaz a középiskolák 61 százaléka) írta elő egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha egy tanuló úgy tervezi, hogy februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie az írásbeli vizsgákon - hívta fel a figyelmet a hivatal.

Kitértek arra is, hogy az Oktatási Hivatal honlapján - www.oktatas.hu - a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2016/2017. tanév) menüpontban a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás menetével kapcsolatos minden információ megtalálható.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×