Infostart.hu
eur:
378.35
usd:
321.29
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Farkas Flórián: "nincs mitől félnem, nem bujkálok"

Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, a Lungo Drom elnöke nem tervezi, hogy visszavonul az ellenzék támadásai miatt. "Nincs mitől félnem, nem bujkálok" - nyilatkozott a Magyar Időknek.

A lap szombati számában publikált interjúban kifejtette: nemcsak személyét, hanem az egész cigányságot támadják, próbálják megosztani őket. Úgy vélekedett, hogy a "hadjárat" az önkormányzati választás után kezdődött, miután a Lungo Drom mindenhol nagyon komoly eredményt ért el, ahol jelöltet állított.

"A Fidesz körülbelül 3500, mi pedig 2400 helyet fogtunk, míg az utánunk következő Jobbik csak 468-at. Ez azt jelenti, hogy sikerült a magyarországi cigányságot egy saját közösségi érdekeit felismerő és azt képviselő, kikerülhetetlen politikai tényezővé szervezni" - mondta.

Hozzátette, mindehhez egy sikeres felzárkózási program párosul, amelyet a kormánnyal együttműködésben hajtanak végre, míg az előző kormányok romastratégiája abban merült ki, hogy segélyen tartották a cigány közösségeket, hogy azok minél kiszolgáltatottabbak legyenek az aktuális hatalomnak. "Ezért is ütnek minket!" - jelentette ki.

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) működése Farkas Flórián szerint nem kerülhet veszélybe amiatt, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) úgy határozott, visszafizetteti az ORÖ-val a Híd a munka világába programra felvett 1,6 milliárd forintot.

"Ha a szervezet jól gazdálkodik, a működéssel sem lesz gond. Az viszont elképzelhető, hogy a visszafizetés menetét újra kell gondolni. Meg kell vizsgálni, hogy milyen konstrukcióval, átütemezéssel lehet könnyíteni a helyzeten" - reagált arra, hogy az a hír járja, nem tudják teljesíteni, amit az Emmi elvár tőlük.

A képviselő szerint a Híd a munka világába program akkor romlott el, amikor összeférhetetlenség miatt lemondott az ORÖ elnöki posztjáról. A projekt akkor rossz kezekbe került - mondta.

Arra a kérdésre, valóban súlyos gondot okoz-e az oktatásban a szegregáció, kifejtette: amióta a cigányok is demokratikusan választhatnak maguknak vezetőt, és megvannak azok a fórumok, ahol kifejezésre tudják juttatni a véleményüket, az önjelölt jogvédők kora lejárt. Azok a szervezetek, amelyek ezekben az ügyekben felszólaltak, nem is a cigányság képviselői, csak a botránykeltésben érdekeltek. "Sajnos, időnként eredményesek, mint a kaposvári iskola ügyében. Jómagam Balog Zoltán miniszter úrral értek egyet, aki kiállt a huszártelepi iskola mellett" - mondta.

Arra a felvetésre, hogy egy kiszivárogtatott hangfelvétel szerint neki is szerepe volt Hegedűs Istvánnak, a ORÖ volt elnökének megbuktatásában, közölte: Hegedűst nem buktatta meg senki, lemondott tisztségéről. Az ORÖ-ba kétharmaddal bekerült Lungo Drom elnökeként azonban természetesen figyelemmel kíséri a szervezet munkáját, és odafigyel a szervezet képviselőire - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×