Infostart.hu
eur:
380.24
usd:
321.53
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd

Eldőlt a múzeumkerti fák sorsa

Az objektív felmérés eredményeként 227 fából 38-at kell kivágni a Múzeumkertben -- mondta az InfoRádiónak Alföldy Gábor tájépítész, a Múzeumkert rekonstrukciójának vezetője.

Egy 2008-as vizsgálat még 40 százalékban jelölte meg a kivágandó fák arányát, most azonban kiderült, hogy jelentősen kevesebb fa cserélendő.

Alföldy Gábor tájépítész, programkoordinátor elmondta: a kertrekonstrukciós projekt október elején indult. A cél a kert értékeinek számbavétele volt egy komplex vizsgálat keretében, javaslatokkal a fák ápolására, megmentésük lehetőségeire - közölte.

Összesen 227 fát, 34 facsemetét és magoncot, 75 jelentősebb cserjét és 50 cserjefoltot mértek fel, 152 fán műszeres vizsgálatot is végeztek.

A felmérés eredménye szerint a faállomány jelentősen elöregedett: 167 egyed ápolásra szorul, 38-at pedig ki kell vágni, de számos facsemetét is ültetnek majd.

Kivágásra elsősorban olyan fákat javasoltak, amelyek statikai problémák miatt veszélyt jelentenek. Néhány kivágandó fa már élettartama vége felé jár, így facsemetékkel való pótlásuk nagyobb biológiai aktivitást eredményez, illetve akadnak olyan példányok is, amelyek más, értékesebb, nagyobb lombkoronájú fák növekedését, fennmaradását veszélyeztetik.

Alföldy Gábor hozzátette: a Főkert Zrt. vállalta, hogy a faápolási munkákat még a téli időszakban elvégzi.

A felmérés eredménye rövidesen a múzeum holnapján is elérhető lesz.

Jelenleg is folyik a Múzeumkert történeti kutatása, ennek felhasználásával a tájépítészeti tervek jövő év elejére készülnek el; a kormányhatározat szerint a kertrekonstrukció határideje 2017 vége - számolt be Alföldy Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×