Infostart.hu
eur:
380.39
usd:
322.39
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Szent Márton az Országházban

Szent Márton "a szociális piacgazdaság védőszentje", akinek nemcsak a szíve volt a helyén, de a józan esze is, amikor a legenda szerint - még katonaként - egy rászorulónak köpenye egy részét adta oda, és így egyikük sem fagyott meg - mondta a miniszterelnök a Szent Márton és Európa címmel, az Országházban csütörtökön megrendezett egyházi konferencián.

Orbán Viktor a Szent Márton-évet lezáró rendezvényen azt hangoztatta, a társadalmi szolidaritás nem elvont fogalom, hanem konkrét és ésszerű cselekvési mód. Szavai szerint segíteni mindig erőnk és lehetőségeink szerint kell, mindig a szükséges és megfelelő részt adva az arra rászorulóknak. Ez olyan közös munka, amelyben a magyar kormány a katolikus egyházra mint az egyik legfőbb szövetségesére számíthat - tette hozzá.

Szent Márton felidézett tettében ragadható meg az a motiváció, amelyben a bevételek és kiadások száraz számoszlopai egy pillanat alatt valódi értelmet nyernek, mert ahhoz, hogy adni tudjunk azoknak, akiknek semmijük sincs, szükségünk van olyanokra is, akiknek van - mondta. Ezért olyan elkötelezett emberekre, vállalatokra és kormányzati politikára van szükség, amelynek szíve és józan esze is van; bármennyire is "végtelen a szívünk, amikor mások szenvedését látjuk, lehetőségeink azonban végesek maradnak" - tette hozzá.

Hangsúlyozta: az irgalmasság parancsa sohasem lehet egyenlő önmagunk tönkretételével; egy ország is csak addig nyújtózkodhat, ameddig a takarója ér, különben csak idő kérdése, és összeomlik a gazdaság.

A miniszterelnök arról is beszélt, Szent Márton a magyarok számára nem csupán egy a szentek sorában, hanem olyan személy, akinek a neve egybeforrt a kereszténység felvételével és a magyar állam megalapításával. Története a 21. században olyan mérce, követendő minta, amit érdemes megfontolni: "adja a bátorság példáját a hitért folytatott harcban, az alázatét a hatalom gyakorlásában és a könyörületét a másik emberhez való fordulásban" - fogalmazott Orbán Viktor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a kormány közös rendezésében tartott ünnepi konferencia záróbeszédében.

A fórumon részt vett mások mellett Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, az MKPK több tagja és Mádl Dalma is.

Az MKPK Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából hirdette meg a Szent Márton-emlékévet, amelyhez a kormány is csatalakozott. A programsorozatot tavaly novemberben Áder János köztársasági elnök és Erdő Péter nyitotta meg a Pannonhalmi Bencés Főapátságban.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×