Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Itt a tetűszezon, előzzük meg a fertőzést!

Odafigyeléssel megelőzhető a fejtetvesség a közösségekben - hívta fel a figyelmet az ÁNTSZ. A védőnő rendszeresen ellenőrzi a gyerekek fejét óvodákban és iskolákban is.

A fejtetű elsősorban az általános iskolákban, de esetenként az óvodákban és bölcsődékben is megjelenik. A fejtetű fertőző betegséget nem terjeszt, ártalma elsősorban a viszketés és vakarózás, amely felsebzi a bőrt és ennek következtében másodlagos bőrgyulladás alakulhat ki. Elsősorban közvetlen érintkezés útján terjed, leggyakrabban úgy, hogy játék közben a gyerekek feje egymáshoz ér. Azonban egyik személyről a másikra bizonyos, közösen használható tárgyakkal (pl. sapkával, fésűvel, hajkefével) is átvihető – emelte ki Szlobodnyik Judit.

Az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezetője elmondta, a védőnők a gyermekközösségekben rendszeres időközönként ellenőrzik a fejtetvességet és szükség esetén a kezeléseket is elvégzik, amelyben – indokolt esetben – a Kerületi/Járási Hivatalok Népegészségügyi osztályai is közreműködnek.

Megelőzés

Szlobodnyik Judit felhívta a figyelmet, hogy a megelőzés egyik leghatékonyabb módja a szülői gondoskodás. Fontos, hogy otthon fordítsunk kellő gondot a rendszeres hajápolásra, a hajmosásra és fésülködésre valamint ellenőrizzük gyermekeink megfelelő tisztálkodását. Továbbá hasznos, ha időről időre átvizsgáljuk a gyermek haját, nincs-e benne élő tetű vagy serke. A hajra került fejtetű könnyen és gyorsan elszaporodik.

Kezelés

Előfordul, hogy ennek ellenére mégis megfertőződik gyermek. Ilyenkor használjuk a gyógyszertárakban, drogériákban megvásárolható tetűirtó szereket. A megvásárolt irtószert minden esetben a címkén lévő használati utasítás szerint, nagy gondossággal alkalmazzuk! A címkén feltüntetett hatás kizárólag engedélyezett, OTH engedélyszámmal ellátott, bevizsgált tetűirtó szerek esetén garantálható. A készítmények hatása vegyi úton érvényesül, így azok a lárvákat és tetveket (készítményenként különböző időtartam alatt) biztosan elpusztítják. Az engedélyezett tetűirtószereket bedörzsöléssel és bekenéssel alkalmazhatjuk. A kezelést követően különös gondot kell fordítani az elhalt serkék eltávolítására. Mivel a serkék cementszerű anyaggal erősen rögzítettek, ezért erre sűrű fogazatú fésű vagy az egyenkénti (két köröm közé fogva, esetleg csipesszel történő) lehúzás alkalmas, de egy-egy serke a hajszállal együtt le is vágható. A haj serkementessége jelzi, hogy a kezelést gondosan végezték el – magyarázta az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×