eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Távozik Colleen Bell - lapszemle

Két év alatt a duplájára nőtt a köztartozásmentes-kimutatásban szereplők száma - írja a Magyar Idők. Parkolóhelyeket megosztó észt startup vállalkozás indult Budapesten - olvasható a Népszabadságban.

Két év alatt a duplájára nőtt a köztartozásmentes-kimutatásban szereplők száma - írja a Magyar Idők. Míg 2014 nyarán kevesebb mint hetvenezer cég, egyéni vállalkozó és magánszemély neve állt a listán, egy évvel később már 120 ezres volt az érintettek tábora, idén július végén pedig majdnem 140 ezren szerepeltek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ezen regiszterben.

Mindenképpen távozik a novemberi amerikai elnökválasztás után Budapestről Colleen Bell amerikai nagykövet. A Magyar Nemzet úgy tudja, a 2014 óta Magyarországon dolgozó diplomata már néhány hete meghozta döntését, és ezt nem fogja befolyásolni az sem, hogy ki lesz az Egyesült Államok új elnöke. A lap szerint szerint a korábban producerként ismert Bell kissé belefáradt a magyar–amerikai kapcsolatok reménytelennek tűnő egyengetésébe.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség is beállt a magyar férfi mellé, aki a nyugdíjas korú, de még dolgozó közszolgák nyugellátásáért harcol. A vitás jogszabály kimondta: a nyugdíjkorhatár után közszférában dolgozóknak nem jár az ellátás. A strasbourgi bíróság tavaly Fábián Gyula egykori köztisztviselőnek adott igazat, akinek 15 ezer euró kártérítést és 3 ezer euró perköltséget ítélt meg, ám a kormány a Nagykamara összehívását kezdeményezte, így a végső döntésre novemberig várni kell.

Parkolóhelyeket megosztó észt startup vállalkozás indult Budapesten - olvasható a Népszabadságban. A Barking lényege, hogy a regisztrált autós a társaság rendszerében szereplő, magánterületnek számító helyeken parkolhat. Már több parkolóház csatlakozott a rendszerhez, emellett irodaházak és társasházak jelentkezésében is bízik a cég. Az alkalmazást naponta negyvenen töltik le.

Újrarajzolták Magyarország vadászati térképét – írja a Magyar Idők. Az új, jövőre hatályba lépő törvény az ország területét természetföldrajzi szempontok szerint 52 tájegységre osztotta, amelyek együttesen további 1455 vadgazdálkodási egységre tagolódnak. A jogszabályról Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszélt a lapnak.

Jelentős eltérések vannak a megyék közt az egynapos sebészeti ellátások arányát tekintve – írja a Magyar Nemzet. Budapest 9,3 százalékkal a sor végén kullog, többek között Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye is megelőzte. Még a legjobb mutatókkal bíró Pest megyében is csupán 18,2 százalékos volt azoknak a betegeknek az aránya, akiket néhány órával a beavatkozás után hazaengedtek.

A nyugati civilizáció eddig három ipari forradalmat élt meg, a gőzgépek, szerelőszalagok és az automatizáció után most egy teljesen új, negyedik ipari forradalom zajlik. A Portfolio azt írja: a fizikai gépek és tárgyak egy információs hálózatba kapcsolódnak, a reaálgazdaság egyetlen hatalmas, intelligens információs rendszerbe integrálódik. Az ipar 4.0 pedig egy olyan koncepció, amely az új keletű forradalom kihívásaira ad válaszokat, mégpedig elsősorban az ipari folyamatok teljes digitalizációjával.

Jövedéki adóemelés következik a benzinkutakon. A napi.hu szerint október elsejétől nőnek majd az árak, mivel a szabályozás az 50 dollár alatti olajárhoz társítja az adó növelését. Részletek a 9 óra után kezdődő az InfoRádió Üzleti Reggeli című műsorában.

A Pénzcentrum szerint érdemes odafigyelni arra, hogy melyik élelmiszert éppen hova tesszük a hűtőnkben. A tejeket és a húsokat például nem szabad a felső polcokon tárolni, a krumplit pedig egyáltalán nem is szabad betenni a hűtőbe, mert így akár egészségkárosodást is okozhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×