Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Gyurcsány Ferenc: ettől fosztott meg az őszödi beszéd

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a balatonőszödi beszéd megfosztotta őt attól a lehetőségtől, hogy nagy erővel és hitelességgel képviselje a reformpolitikát. A Demokratikus Koalíció elnöke ezt az InfoRádió Aréna című műsorában mondta.

Tíz év telt el az őszödi beszéd óta. Ez egy olyan korlát, ami egy jó darabig elkísér a politikai pályámon. Egy egyre csökkenő tehet, de teher – fogalmazott a volt miniszterelnök.

„Ezt az országot hat éve más korlátozza. Az ország gondjainak, bajainak, örömeinek fő felelőse nem Gyurcsány Ferenc, hanem a kormány. Az emberek látnak engem ellenzéki politikusi szerepben, vannak új impulzusaik rólam, az alapján is ítélnek meg engem. Nem csak az alapján, hogy mit mondtam tíz évvel ezelőtt – amiben hozzáteszem, továbbra is jelentős értelmezési vita van, hogy az helyénvaló és jó beszéd volt-e vagy sem” - jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke.

Arra a kérdésre, hogy tíz év távlatából nézve véleménye szerint mekkora szerepe volt az őszödi beszédnek a mai politikai szerkezet kialakulásában, Gyurcsány Ferenc azt válaszolt, hogy nem tudja megmondani.

„Az őszödi beszéd legsúlyosabb következménye, hogy megfosztott egy nagyon fontos eszközömtől: attól, hogy azt a politikát, azt a reformpolitikát, amit 2006 után képviseltem, milyen erővel és milyen hitelesen tudom képviselni a választók szemében”

- mondta a volt miniszterelnök.

Véleménye szerint az a fajta mély szembenállás, ami a bal- és a jobboldalt megosztotta, nem 2006-os.

„Van itt egy nagyon mély árok: az egyik oldalon a rendszerváltozásra alapvetően pozitívan tekintő baloldali, liberális, demokratikus világ, amely ebből akarja építeni az új országot, és a rendszerváltozásra alapvetően mint egy félresiklott történelmi kísérletre tekintő jobboldal, amely új rendszerváltást és fülkeforradalmat akar. Az egyik oldal – a mi oldalunk – erősen európai elkötelezett –, a másik oldal – a jobboldal – erősen euroszkeptikus, és keleti szelekre vágyik” - véli a volt miniszterelnök.

„Ez a mély dilemma és megosztottság az, ami a magyar politikának a mélyén van, nem egy beszéd, vagy egy politikusnak egy másikkal vívott verbális csatája” - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a fiatalokhoz szólva azt mondta: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×