Infostart.hu
eur:
380.43
usd:
322.67
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Rábólintott a nemzetbiztonsági bizottság a TIBEK vezető-jelöltre

Egyhangúlag támogatta keddi ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, hogy Takács Tibort nevezzék ki a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) főigazgatójává - közölte a tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Hangsúlyozta: a június elején elfogadott terrorellenes törvénycsomag egyik legfontosabb eleme a TIBEK létrehozása volt.

Hozzátette, hogy az utóbbi hónapok, évek tapasztalata azt mutatja, "a bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben jár; a bevándorlás tömeges megjelenése óta több mint háromszáz ember vesztette életét terrortámadások következtében Európában", ezeket az akciókat pedig vagy bevándorlók vagy ilyen hátterű emberek követték el.

Kimondhatjuk, hogy Európában a legnagyobb veszélyt a terrorveszély jelenti - fogalmazott az államtitkár, aki szerint "több száz, egyes becslések szerint több ezer terrorista is bejöhetett a migránsok segítségével Európába", és megerősített információk szerint az Iszlám Állam szervezi e népmozgás jelentős részét.

Kiemelte: a terrorizmus elleni fellépéshez szükség van arra, hogy az Európai Unió megváltoztassa elhibázott bevándorlási politikáját és hogy a külső határokat megvédje; "Magyarország ebben élen jár, Magyarország megelőzte az európai gyakorlatot" a hármas - fizikai, jogi és az élőerős - védelmet.

Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó a sajtótájékoztatón jelezte: tájékoztatás hangzott el az ülésen a tömeges illegális migráció helyzetéről, "azt tudjuk mondani, hogy egy folyamatos nyomás alatt tartják a magyar államhatárt", elsősorban Szerbia irányából.

Közlése szerint 17 766 embert fogtak el eddig az idén a schengeni külső határon, közülük 17 553-at a szerbiain; július 5. óta 8276 illegális átlépési kísérlet történt, ebből 4882-t a kerítésnél sikerült megakadályozni, 3394 embert pedig kísértek vissza a kerítés túloldalára. Augusztusban napi átlagban 133-an tettek kísérletet tiltott határátlépésre, ami "bizonyos stagnálást" jelent, permanens nyomás mellett.

A főtanácsadó jelezte: 5275 büntetőeljárás indult ilyen ügyekben, 207 embercsempészt állítottak bíróság elé. Idén eddig 25 ezer 693 menekültkérelmet nyújtottak be Magyarországon, ebből 336-an kaptak valamilyen státuszt, közülük 118-an menekültit, 212-en oltalmazottit, hatan befogadottit; a tranzitzónákban 1668-an nyújtottak be menekültkérelmet - sorolta.

Bakondi György jelezte: a legtöbb kérelmező afgán, őket a szíriaiak, a pakisztániak, az irakiak, az irániak, marokkóiak és az algériaiak követik. Közben jelentősen csökkent a menekültszállások kihasználtsága - tette hozzá.

Jelezte azt is: a kormánynál kezdeményezték a menekültügyi válsághelyzet meghosszabbítását, mivel elhúzódó migrációs helyzetre kell számítani, emellett "dolgozik a Belügyminisztérium azon a javaslaton, hogyan lehet megerősíteni a kerítést az elkövetkező hónapokban".

Szavai szerint a kormánynak fel kell készülnie "olyan helyzetre is, amikor nem százak vagy ezrek jelennek meg a határunkon, hanem tízezrek vagy százezrek, ezért tehát olyan határlétesítményt kell létrehozni, amely a jelenleginél nagyobb tömeg feltartóztatására is képes".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×