Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Ennyi pénz jut a Balatonra

Más elképzelései vannak a balatoni fejlesztési források jövőjéről a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik háttérintézményének és a Miniszterelnökségnek. Míg utóbbi szerint nem kell a mintegy 300 milliárd forintot balatoni címkével ellátni, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója tegnap azt mondta: a magyar tengerrel összefüggő fejlesztésekre kell a pénz.

Augusztus végéig készül el a Balaton fejlesztési terv módosítása, és dönthet róla a kormány – mondta az InfoRádiónak a Miniszterelnöki Kabinetiroda fennhatósága alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Guller Zoltán szerint a 300 milliárd forint megmarad a Balatonra.

„Koncentrált fejlesztésekre és attrakcióra van szükség, és ennek a mentén vizsgálják felül a 300 milliárd forint sorsát. Ennek döntő része nem turisztikai, hanem infrastrukturális vagy a vízminőség javítását célzó fejlesztés” - fejtette ki.

A Magyar Közlönyben nemrégiben megjelent határozat alapján a kormány visszavonja a Balaton Területfejlesztési Stratégia Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén a 2014-2020-as uniós és hazai forrásból megvalósuló összesen 321,5 milliárd forintos fejlesztési keretet. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten azt mondta: nem kell kiemelt fejlesztési övezetté nyilvánítani a Balatont, hanem jó minőségű pályázatokra van szükség.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója most azt hangsúlyozta: a cél az, hogy a külföldi turisták többet költsenek, több időt töltsenek a Balatonnál, ezért célzottabban kell elkölteni a fejlesztési forrásokat.

Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerdán azt mondta, az új turisztikai szervezet vezetése a hét elején egyeztetett a térség több szervezeti, önkormányzati vezetőjével. Ennek során világossá vált számukra, hogy a kormány határozatában nincs szó a 300 milliárd forintos fejlesztési forrás visszavonásáról, csupán az átrendezéséről a közös turisztikai célok érdekében. 

Jelenleg a Balatonon 4 turistából 3 belföldi. A turisták jelentős hányada fizet SZÉP-kártyával a kereskedelmi szálláshelyeken. A kártya népszerűsége nő, az idén az év első felében 23 százalékkal többet költöttek vele az üdülőrégióban, mint egy évvel korábban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×