Infostart.hu
eur:
380.74
usd:
322.3
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs

Megismétlődhet a tavalyi migrációs hullám?

Reális veszély a török-EU menekültügyi megállapodás felbomlása a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint, aminek eredményeként megismétlődhet a tavalyi migrációs hullám.

Horváth Dániel azt követően nyilatkozott az M1 aktuális csatornának, hogy a kutatóintézet munkatársai egy hétig tanulmányozták a törökországi migrációs közigazgatási rendszert. Kifejtette: amennyiben nem működik a megállapodás, az Európai Unió nem teljesíti a ráeső részt, például nem utalja át a soron következő összeget, a török hatóságok is bármikor dönthetnek a belső védelmi háló átalakítása mellett úgy, hogy az ország területén jelenleg kontroll alatt élő emberek elindulhatnak Európa felé. Ez pedig kiegészülhet az észak-afrikai térségből érkező illegális migrációs beáramlással.

A kutató szerint a törökök elégedetlensége érthető abból a szempontból, hogy Törökország 2011 óta csak saját forrásból biztosította a szírek befogadásának feltételeit. Miközben az EU úgy gondolja, hogy a megállapodás szerinti több milliárd eurós támogatás kompenzáció lenne Törökországnak az utóbbi öt évért, ez csak csepp a tengerben. Törökország eddig több mint 11 milliárd dollárt költött erre a célra - tette hozzá.

Megjegyezte: nemzetközi szervezetek is elismerik, hogy a törökországi befogadó állomásokon uralkodó állapotok versenyképesek az európai befogadó intézményekkel.

Az unió által 2018-ig biztosított összeg csak a szírek ellátására fordítódna, a határvédelmi intézkedések támogatásához nem járul hozzá, pedig Törökország ezzel kapcsolatban is erőfeszítéseket tett, a parti őrség kapacitásait például megduplázta. Ennek eredményeként az illegális migránsok visszatartása, egyike az EU-török menekültügyi megállapodás jól működő elemeinek.

Címlapról ajánljuk

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei folyamatokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában hangulatromlás van a tőzsdéken, Amerika tőzsdéi egyelőre billegnek. A nemesfémeknél markáns felpattanást láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×