Hiába fogadkozott akkor a császár teljhatalmú megbízottja, hiába végezték ki honfitársaink százait, üldöztek ezreket, és hiába toloncoltak annyi magyart a császári börtönökbe, a megfélemlítés kegyetlen terve csúfos kudarcot vallott. Minden másként alakult, mint ahogy a független Magyarország akkori hóhérai eltervezték - idézte fel a parkot megtöltő több száz emlékező előtt az államfő.

Hozzátette: hőseink áldozatvállalása a szabadság, a függetlenség és a polgárosodás eszméivel együtt "mindörökre beégett politikai nemzetünk emlékezetébe"; "mi azóta nem engedünk a 48-ból".

Áder János úgy fogalmazott, mindegy, hogy ki, mikor, milyen szándékkal kérdőjelezi meg ezeket az értékeinket, mindegy, ki gondolja úgy, hogy uralkodhat rajtunk, mert nem egyszer bebizonyítottuk már: "ha kell, csendes ellenállással, akár okos érdekérvényesítéssel, akár halált megvető bátorsággal, vagy éppen évtizedes kitartással, de mindig megtaláljuk a módját, hogy érvényt szerezzünk szabadságvágyunknak".

Ez a szabadságszeretet egyik legszebb és legértékesebb ismérve magyarságunknak - hangsúlyozta az államfő.

Áder János beszédében kitért Damjanich Jánosra, az 1849. március 5-én Szolnoknál győzelmet arató honvédsereg szerb tábornokára, aki - mint mondta - büszke és bátor ember volt, a szabadságharc csatáiban számtalanszor nézett szembe a halállal, és a sorsát beteljesítő kegyetlen és igazságtalan ítéletet is halált megvető bátorsággal fogadta.

"Õ is egyike volt azoknak, akik más népek szülötteiként váltak eggyé nemzetünkkel, és életük példájával lettek igazi magyar hazafivá" - emelte ki Áder János, aki meleg szavakkal szólt Damjanich alig 30 évesen megözvegyült feleségéről, Emíliáról, aki hitének erejével fogadta sorsát, és hosszú élete során mindvégig hű maradt önmagához, és mindahhoz, amiért férje az életét áldozta.

Õ volt az az asszony - mondta az államfő -, aki már az üldöztetés éveiben is minden október hatodikán gyászmisét mondatott férje és a többi vértanú emlékére, aki szorult helyzetében sem segítséget kért és kegyelemért könyörgött, hanem azt kereste, mit tehetne, kinek segíthetne a saját erejéből.

Emília egyike volt annak a számtalan magyar nőnek, "akik egész életükkel, szerető szívükkel, asszonyi gondoskodásukkal tették lehetővé számunka, hogy megértsük: a haza szeretete elsősorban egymás szeretetét jelenti" - mutatott rá Áder János.

A nemzeti gyásznap szolnoki programja a Damjanich-szobornál tartott koszorúzás után a Szolnok ispán körúti kopjafáknál rendezett emlékező gyertyagyújtással zárult.