Infostart.hu
eur:
365.44
usd:
316.62
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Messi hat év börtönt is kaphat

Joan Laporta, a Barcelona labdarúgócsapatának korábbi elnöke védelmébe vette az adócsalással megvádolt Lionel Messit.

Katalónia adócsalásokkal foglalkozó ügyészi hivatalának szóvivője szerdán jelentette be, hogy eljárást kezdeményeznek az argentin labdarúgó, valamint édesapja ellen, mivel a gyanú szerint 2006 és 2009 között mintegy négymillió eurót nem fizettek be a spanyol államkasszába.

Az érintett időszakban Laporta volt a Barcelona elnöke, aki a Cope rádiónak nyilatkozva leszögezte, meggyőződése, hogy Messiék nem követtek el semmilyen szabálytalanságot.

"Ismerem őket, ők mindig a törvényes úton jártak, miként a klub is, legalábbis, amikor én voltam az elnök. Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben egyiküket sem terhelheti felelősség. Az ügyeiket intéző harmadik fél dolga, hogy tisztázza a helyzetet" - nyilatkozta a korábbi klubvezető.

Messi tagadta, hogy bármiféle törvénysértést követett volna el, ügyvédei pedig csütörtökön közleményben tudatták, hogy "mindig pontosan teljesítette adófizetési kötelezettségeit".

Az ügyész szerint ugyanakkor Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül - Uruguayban, Belizében, Svájcban és az Egyesült Királyságban - bejegyzett cégek kezelték.

Laporta a játékost védve nyilatkozatában arra is kitért: a kellő tudás sem állhatott Messiék rendelkezésére ahhoz, hogy az ügyészi beadványban említett offshore-hálózatot létrehozzák.

Sandalio Gomez, az IESE Business School professzora szerint ha a két argentint bűnösnek találják, akár kettőtől hat évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik őket.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×