Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Így spórol idén Gerendai Károly

A teljes büdzsé tíz százalékát kellett megtakarítania a Sziget szervezőinek az idén, emiatt több színpad hiányzik majd a fesztiválról - mondta Gerendai Károly főszervező az InfoRádió Aréna című műsorában.

300 millió forinttal kevesebb a költségvetése idén a Sziget fesztiválnak, emiatt több korábbi koncerthelyszínt hiába keresnek majd a látogatók - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gerendai Károly, aki hozzátette: idén nem lesz a heavy metalnak önálló nagyszínpada, nem lesz Medúza sátor, amely a kortárs elektronikus zenének volt a helyszíne, és hiányozni fog a tavaly újításnak számított Európa színpad is.

Ez technikai spórolás, de a programköltségben is jelentkezik. Ezek önmagukban több tízmilliós tételeket tesznek ki, így jelentős összeget lehet megspórolni - emelte ki a fesztivál főszervezője.

Más területen is spórolásra kényszerül a Sziget: versenyhelyzetet kellett teremteni a szolgáltatók között, és több beszállítótól kedvezményesebb árakat kértek.

Gerendai Károly szerint a teljes büdzsé tíz százalékát kitevő megtakarítás a fesztivál színvonalán nem látszik majd.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×