Infostart.hu
eur:
362.61
usd:
323.34
bux:
147377.79
2026. november 5. csütörtök Imre

Felszállt az utolsó Malév-gép - lapszemle

A Magyar Nemzet a kormány Európai Bizottságnak szóló válaszleveléről ír, a Népszabadságnak pedig Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyilatkozott.

A Magyar Nemzet információi szerint a három kötelezettségszegési eljárás kapcsán az Európai Bizottság részére készülő magyar válaszlevél tervezete egyebek között azt tartalmazza, hogy az eredeti elképzelésekkel ellentétben a miniszterelnök a jövőben mégsem kezdeményezhetné az új adatvédelmi hatóság elnökének felmentését.

A Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy ötpárti tárgyalást kezdeményez a hátralévő kétharmados törvények közül a legérzékenyebb kérdésekben; ilyen a választási eljárási törvény, illetve a pártfinanszírozás - nyilatkozta Lázár János frakcióvezető a Népszabadságnak adott interjúban.

Hétfő hajnalban fél egykor, Vecsés irányába szállt fel az utolsó Malév-gép két pilótával a fedélzetén, tett egy tiszteletkört és megbillegtette a szárnyát az 1-es terminál felett, majd elstartolt Írországba - írja az Index. A géptől búcsúzó alkalmazottak és családjaik szó szerint siratták a Malévot, de mindnyájan az újrakezdésben reménykednek.

A bajba jutott cégek megmentéséről szól az egyik eleme annak a magyar élelmiszeripar fejlesztésével kapcsolatos koncepciónak, amelyet a mai tematikus kormányülésre készített a Vidékfejlesztési Minisztérium - értesült a Napi Gazdaság.

Az elmúlt fél évben az euróval szemben bekövetkezett jelentős régiós devizagyengülés nyomán januárban átlagosan 10 százalékkal voltak gyengébbek a térségi fizetőeszközök annál a szintnél, ami az itteni exportőr cégek számára már nyereséges működést jelent - olvasható a Portfolio.hu-n.

A Pénzcentrum.hu kalkulátorának köszönhetően mindenki kiszámolhatja, mire számíthat amennyiben él az árfolyamrögzítés lehetőségével. Leírást és használati utasítást is mellékelt hozzá a portál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×