Infostart.hu
eur:
363.07
usd:
323.57
bux:
147811.32
2026. november 5. csütörtök Imre

Könnyebb lesz fegyvert vásárolni - lapszemle

Visszatér elemzőként Somogyi Zoltán, az MDF volt kampánystratégája - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy tavasszal változhatnak a fegyvertartás szabályai.

Visszatér elemzőként Somogyi Zoltán, az MDF volt kampánystratégája - írja a Népszabadság. A cikkből kiderül, hogy Somogyi Zoltán nem tervez pártpolitikai szerepvállalást, és Orbán Viktort lecserélhetetlennek tartja.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy tavasszal változhatnak a fegyvertartás szabályai. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a változások egyik lényeges eleme az úgynevezett megszerzési engedély eltörlése. Ez azt jelenti, hogy a módosítás nyomán a fegyver tartásához szükséges hatósági engedéllyel már rendelkező személyek újabb külön engedély nélkül vásárolhatnának további lőfegyvereket.

Az Index úgy tudja, hogy Rogán Antal megszüntetné a Budapesti Közlekedési Központ működését, mert szerinte sokba kerül, és a BKV pénzügyi helyzetének megoldásában nem tudott érdemi eredményeket felmutatni. György István főpolgármester-helyettes az értesülésre reagálva azt mondta: az V. kerületi polgármester soha semmilyen jelét nem adta annak, hogy bármi problémája vagy kritikája lenne a BKK működésével kapcsolatban.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy a Belügyminisztérium több mint 148 millió forintért szerződik egy kft.-vel az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszerének uniós forrásból történő kiépítésére. Ez a rendszer az ország bármelyik településén lakó építtető számára lehetőséget biztosít az építésügyi hatósági engedélykérelem és mellékleteinek elektronikus benyújtására, valamint teljes körű elektronikus ügyintézési támogatást nyújt az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásban közreműködő hatóságok számára.

A Portfolio.hu figyelmeztet, hogy február 1-től már csak a 2012-es éves autópálya bérletek - e-matricák - érvényesek. A portál szerint előfordulhat, hogy kétszer kell megfizetni a díjat. Mint írják: erre akkor kerülhet sor, ha egy leadott, eladásra szánt jármű még nem került új tulajdonoshoz - és erről nincs például okmányiroda által kiadott igazolás -, de a használó már az új autóval közlekedik. Ilyenkor az új járműre - az évből hátralevő időszak hosszától függően - éves, havi, vagy tíznapos matricá(ka)t kell vásárolni.

A Pénzcentrum.hu arról számol be, hogy interneten is lehet már asztalt foglalni a február 23-i Torkos Csütörtökre. A portál szerint nagy roham várható, és érdemes már most foglalni. Az akcióhoz máris közel 600 étterem csatlakozott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×