Infostart.hu
eur:
362.99
usd:
323.51
bux:
147690.34
2026. november 5. csütörtök Imre

Martonyi: A kötelezettségszegési eljárás gyors lezárása a cél - a nap hírei

A külügyminiszter szerint sokat javult a költségvetési fegyelemre vonatkozó új uniós szerződéstervezet szövege. A kötelezettségszegési eljárások mielőbbi lezárása a magyar kormány célja. Öt euróövezeti ország államadós-osztályzatát rontotta a Fitch Ratings.

A magyar külügyminiszter szerint sokat javult a költségvetési fegyelemre vonatkozó új uniós szerződéstervezet szövege, amelyről a tagországok állam- és kormányfői hétfői találkozójukon állapodhatnak meg. Martonyi János az uniós külügyminiszterek brüsszeli értekezlete után megerősített: a kormány célja az, hogy a Magyarország ellen indított európai uniós kötelezettségszegési eljárások már azok első szakaszában lezáruljanak. A magyar diplomácia vezetője elmondta: a külügyminiszteri ülésen a hivatalos napirendi pontok megtárgyalása után röviden a magyarországi alkotmányos változásokról is szó esett.

Ultimátumot adott Görögországnak az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke. Jean-Claude Juncker a Handelsblatt című német üzleti lapban azt mondta: ha nem fog össze a három legnagyobb görög párt, akkor Athén nem kap több pénzt. A politikus úgy vélte: az új athéni kormány azért halad lassan a szerkezeti reformok végrehajtásával, mert egyes lobbik még mindig erősebbek, mint a parlamenti frakciók közötti összefogás.

Nagyobb pénzügyi támogatást vár Németországtól az euróövezeti válság rendezéséhez az Európai Parlament új elnöke. Martin Schulz a hétfői uniós csúcsra utalva úgy vélte: az állam- és kormányfők problémája az, hogy egyszerre kell stabilizálni az eurót, és megfelelni a közösségi elvárásoknak, ugyanakkor meg kell tartaniuk a politikai többséget saját hazájukban.

Öt euróövezeti ország államadós-osztályzatát rontotta a Fitch Ratings. A legnagyobb európai hitelminősítő este Londonban bejelentette, hogy Olaszország, Spanyolország, Belgium, Ciprus és Szlovénia szuverén besorolásait minősítette vissza. Írország adósosztályzatát ugyanakkor a cég megerősítette.

A rendszerváltás utáni kelet-európai átmenetről tartott előadást a magyar miniszterelnök Bejrútban. Orbán Viktor a Demokratikus Középpártok Internacionáléjának konferenciáján hangsúlyozta: a demokrácia közös értékek tiszteletben tartásáról szól, és nem fordulhat szembe a társadalom kulturális és szociális igényeivel. A kormányfő előzőleg találkozott a libanoni államfővel, akivel egyetértettek abban, hogy intenzívebbé kell tenni a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat.

Sem a flotta bérleti szerződésének meghosszabbításáról, sem a tőkeemelésről nem hozott döntést a Malév közgyűlése. A légitársaság elnöke az ülés után azt közölte, hogy tart még a tárgyalás a Boeing repülőgépek lízingcégével Amszterdamban, és a Malév Igazgatósága várhatóan hétfői ülésén foglalkozik a témával. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tavaly áprilisban 4 és fél, majd augusztusban 18 és fél milliárd forintos tőkeemelésről döntött, míg novemberben 4,2 milliárd, decemberben pedig 5 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt is kapott a Malév.

Az emberiség tragédiájának nevezte a holokausztot a vészkorszak áldozatainak nemzetközi emléknapján a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára. Rétvári Bence a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont előtt tartott rendezvényen azt mondta: nem a magyar zsidóságot, hanem a magyarságot érte több százezernyi veszteség akkor, amikor az auschwitzi haláltábor működött. A koncentrációs tábor 1945-ös felszabadításának 67. évfordulóján megemlékezéseket tartottak Budapesten a Holokauszt Emlékközpont és az Élet Menete Alapítvány szervezésében. Több egykori fogoly jelenlétében az auschwitz-birkenaui tábor helyszínén is megemlékeztek a vészkorszak áldozatairól.

Sokéves börtönbüntetést kért Hunvald György volt VII. kerületi szocialista polgármesterre, országgyűlési képviselőre és Gál György volt szabad demokrata helyi politikusra és az erzsébetvárosi ingatlanügy többi vádlottjára az ügyész. A két férfit sok százmillió forint kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel, csalással, valamint hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel vádolják.

Fejenként 14 ezer euró kártérítést kaphatnak a január 14-én zátonyra futott olasz óceánjáró utasai. Erről a 15 olasz fogyasztóvédelmi egyesületet tömörítő szövetség és a luxushajót üzemeltető társaság állapodott meg. A Costa Concordia január 14-ére virradóra futott zátonyra az olaszországi Giglio sziget partjainál, majd az oldalára dőlt. A balesetben 15 ember, köztük egy magyar meghalt, 17-et pedig továbbra is keresnek.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×