Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
323.18
bux:
147471.52
2026. november 5. csütörtök Imre

A Budapest Airport 9,2 millió utasra számít

A tavalyi, kiemelkedően eredményes év után a Budapest Airport az idén az utasok számának további 300 ezres bővülésére, 9,2 millió utasra számít - számolt be Kam Jandu, a cég légiközlekedési üzletágának igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón.

A növekedés motorja a tavalyival ellentétben nem a hagyományos légitársaságok, hanem a diszkont cégek bővülése lehet - tette hozzá. Megemlítette, hogy az idei első egy-két hét forgalma is jól alakult, különösen a Malév teljesítményének köszönhetően.

Jost Lammers vezérigazgató a nemzeti légitársaságot firtató kérdésre azt mondta: örülnek a kormányzati elkötelezettségnek, mert meggyőződésük, hogy van jövője, piaca a légitársaságnak és a Budapest Airport átszálló forgalmát is elsősorban a Malév hozza. A reptér üzemeltetője ezért minden segítséget megad a Malévnak, például a költségei csökkentése érdekében - fűzte hozzá. Emlékeztetett rá, hogy az idén a társaság kiköltözik új reptéri székházába, amivel jelentős bérleti díjat takaríthat meg.

Új, hosszú távú járat az idén ugyan nem indul, a már megkezdett tárgyalások alapján azonban a BA reményei szerint 2013-ban több új hosszú távú járattal bővülhet a kínálat. A lehetséges új célállomások közé sorolta Tokiót, Chicagót és New Yorkot.

A szállítási terület is jól teljesített, a tavaly előtti 86 ezer tonna áru után tavaly 106 ezer tonnát szállítottak a Liszt Ferenc reptéren keresztül.

Jost Lammers a tavalyi eredmények közül az előzetes számok alapján a mintegy 300 millió eurós, csoportszintű bevételt említette. Megjegyezte, hogy az elmúlt évek fejlesztései, illetve a folyó, mintegy 80 millió eurós beruházás miatt nyereségre csak néhány év múlva számít a társaság
.
A vezérigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy egy felmérés szerint a reptér a legnagyobb magyarországi foglalkoztató, az ittlévő cégek 12.000-13.000 embernek adnak munkát és minden további 1 millió utas újabb 1.300 munkahelyet jelent a reptéren és környékén.

A forgalom növekedését alapozzák meg az új fejlesztések is: új cargo-bázist alakítanak ki, szállodát építenek, és készül a megvalósíthatósági tanulmánya egy gyorsvasút kialakításának is.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

A kormánnyal egyeztetett menetrend szerint, de az eredetileg tervezett idő előtt lezárja öt évvel ezelőtt indított szociális bérlakásprogramját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - írta közleményében a szervezet. Bár a kezdeményezés már több száz hátrányos helyzetű család lakhatási körülményeit javította, az előre nem látható gazdasági és gyakorlati nehézségek miatt a szervezet aránytalanul nagy teherként értékelte a projekt folytatását. A megfizethető lakhatás és a bérlakások is fókuszba kerülnek majd a Portfolio Future of Construction konferencián, érdemes lesz ott lenni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×