Infostart.hu
eur:
363.07
usd:
323.57
bux:
147811.32
2026. november 5. csütörtök Imre

Több százezren tüntetnek a kormány mellett

A Belügyminisztérium szerint négyszázezren, a szervezők szerint egymillióan demonstráltak a kormány mellett szombaton Budapesten.

A Hősök teréről elindult tömeg élén a Békemenet Magyarországért elnevezésű megmozdulás szervezői, mások mellett Bayer Zsolt közíró, Bencsik András főszerkesztő és Széles Gábor nagyvállalkozó haladt egy kifeszített molinót tartva, amelyre magyarul és angolul az volt írva: "Nem leszünk gyarmat". Közben olyan sokan csatlakoztak a résztvevőkhöz, hogy a szervezők a tömeg közepére kerültek. Amikor a menet elérte a Parlament főbejárata előtti teret, a már ott korábban összegyűltek tapssal köszöntötték az érkezőket.

Bencsik András, a Magyar Demokrata című lap főszerkesztője a Parlament előtti Kossuth Lajos téren egy emelvényről szólva a tömeghez azt mondta: egymillióan vesznek részt a megmozduláson. Ezután megköszönte mindenkinek a részvételt, és fantasztikusnak nevezte az összefogást. Jelezte, hogy amikor a menet eleje megérkezett a Parlament előtti térre, a tömeg vége még az Andrássy úton, az Oktogon közelében járt.

Bayer Zsolt közíró, a Fidesz alapító tagja a Kossuth téren arról beszélt, hogy tüntetésük azt üzeni: "ez a kormány nincs egyedül". Azt mondta: Magyarország negyven évet várt Európára, de - megismételve az általuk vitt molinó feliratát-, hangsúlyozta: "nem leszünk gyarmat".

Bayer Zsolt az MTI-nek a Kossuth téren azt mondta: szerinte több százezren lehetnek, de nem tudja pontosan megbecsülni, hogy mennyien vehettek részt a megmozduláson, mivel színültig megtelt a tér és az Alkotmány utca, miközben a tömeg vége még az Andrássy úton haladt. Hozzátette: minden várakozását felülmúlta a rendezvény. Nem tervezik, hogy minden héten kivonulnak, de jelezte, "ha ok van rá, akkor újra összegyűlnek".

Széles Gábor nagyvállalkozó, az Echo Tv és a Magyar Hírlap tulajdonosa a televíziójának nyilatkozva azt mondta: ez az évtized legnagyobb megmozdulása, és lehet, hogy 1956 óta nem volt ekkora tüntetés Magyarországon.

A Belügyminisztérium esti közleménye szerint a civilek által szervezett "békés, jó hangulatú eseményen közel négyszázezren vettek részt", rendőri intézkedés nem történt.

Miután a tömeg elhagyta a Kossuth teret, este negyed nyolc után újra megindulhatott a közúti forgalom, és ismét teljes hosszában járt a 2-es villamos.

A közterület-fenntartók megkezdték a tér takarítását, és rendőrök segédkeztek a hátrahagyott több száz még parázsló fáklyák és mécsesek eloltásában.

A békemeneten részt vett emberek tömege zsúfolásig megtöltötte a 2-es metró Kossuth téri állomását, de sokan indultak gyalogosan is haza, a környező utcákon át - jelentették az MTI tudósítói.

A békemenet befejeztével egyidőben véget ért a Parlament közelében lévő Vértanúk terén tartott, szintén kormánypárti demonstráció is, amelyet a Magyarok Szövetsége tartott néhány száz ember részvételével.

Schmitt Pál ellen tüntettek a Dísz téren

Schmitt Pál lemondását követelte néhány ezer tüntető a Magyar Köztársaság Barátai nevű Facebook-csoport felhívására a Budai Várban, a Dísz téren.

Az Ünnepélyes diploma(f)osztó elnevezésű rendezvényre érkezők szerint az államfőnek azért kellene távoznia, mert az őt ért plágiumvád miatt méltatlanná vált hivatalára.

A Dísz teret félig betöltő tömeg előtt civil szervezetek képviselői egyebek mellett arra szólították fel Schmitt Pált, hogy oszlassa fel az Országgyűlést, és mondjon le hivataláról. A tüntetés az Index tudósítása szerint fél hat előtt véget ért.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×