Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
323.18
bux:
147471.52
2026. november 5. csütörtök Imre

Honlap indult a kormányzati elszámoltatásról

Honlapot indított Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.

A kormánybiztos internetes oldala az elszamoltatas.kormany.hu címen érhető el. Azért hozták létre, mert az ellenzék, a sajtó és a jogvédő szervezetek is kérték, illetve követelték, hogy legyen átláthatóbb a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányok tagjainak visszaéléseit vizsgáló szervezet munkája - indokolta Budai Gyula.

A honlapon megtalálható az a kormányhatározat, amely megszabja a kormánybiztosság feladatkörét. Budai Gyula szerint erre azért van szükség, mert rendszeresen kap "megrendeléseket" az ellenzéki pártoktól, holott például az önkormányzatok gyanús ügyeit nem ő, hanem az Állami Számvevőszék hivatott kivizsgálni.

A szájt Hírek rovatában folyamatosan frissítik az elszámoltatással kapcsolatos sajtómegjelenések gyűjteményét. Itt a legújabb olvasnivaló az, hogy Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatója hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és bűnpártolás gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Fradi-pálya visszavásárlásával kapcsolatban.

A vizsgálati eredményeink című rovatból kiderül, hogy a kormánybiztos hivatala az elmúlt két évben több mint ezer bejelentést kapott. Budai Gyula emlékeztetett arra, hogy a névtelenül vagy szóban érkező információkkal nem foglalkoznak.
A kormánybiztos szerint a honlap olyan exkluzív dokumentumokat is tartalmaz, mint a Malév-üggyel összefüggésben készült Fehér Könyv, illetve az amerikai, brit és izraeli diplomatákkal váltott levelek, továbbá a velük folytatott beszélgetések hivatalos feljegyzései. Mostantól senki sem mondhatja, hogy az elszámoltatási kormánybiztos titkos nyomozásokat folytat - jelentette ki Budai Gyula.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

A kormánnyal egyeztetett menetrend szerint, de az eredetileg tervezett idő előtt lezárja öt évvel ezelőtt indított szociális bérlakásprogramját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - írta közleményében a szervezet. Bár a kezdeményezés már több száz hátrányos helyzetű család lakhatási körülményeit javította, az előre nem látható gazdasági és gyakorlati nehézségek miatt a szervezet aránytalanul nagy teherként értékelte a projekt folytatását. A megfizethető lakhatás és a bérlakások is fókuszba kerülnek majd a Portfolio Future of Construction konferencián, érdemes lesz ott lenni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×