Infostart.hu
eur:
363
usd:
322.87
bux:
147729.99
2026. november 5. csütörtök Imre

Vádemelés az őssejt-ügyben

Jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt kilenc ember ellen emelt vádat az ügyészség a II.-III. kerületi bíróságon a 2009-ben kirobbant őssejt-ügyben. Ihász Sándor fővárosi főügyész az m1 Ma Reggel című műsorában elmondta: valamennyi vádlott esetében felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérik a bíróságtól.

A vádirat szerint a kifejezetten erre a célra alapított IRM Magyarország Nemzetközi Biotechnológiai és Õssejt Központ Zrt. kaposvári klinikáján engedély nélkül végeztek őssejt-kezeléseket. A cégnek csak az őssejtek levételére és tárolására volt engedélye, terápiás célra nem használhatták volna fel a sejteket.

A vádlottak között van Pákh Imre műgyűjtő, Fásy Ádám zenész, valamint egy ukrán orvosprofesszor és egy szintén ukrán biológus.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×