Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.82
bux:
147499.68
2026. november 5. csütörtök Imre

Visszautasítja a Magyar Bírói Egyesület az MSZP "fenyegetéseit"

Bárándy Gergely szocialista politikus a Magyar Bírói Egyesület tiltakozása ellenére is kitart azon kijelentése mellett, hogy a Fidesz bukása esetén pártja mindent megtesz majd azért, hogy a független bírósági intézmények élére és vezetőségébe delegált pártembereket eltávolítsa posztjukról, bármeddig is tartson hivatalosan mandátumuk.

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök családi barátján, az Országos Bírósági Hivatal új elnökén, Szájerné Handó Tündén keresztül veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét és a pénzügyi stabilitást. Bárándy Gergely szocialista képviselő a múlt hét végén kiadott közleménye szerint az OBH új elnöke még egy hete sincs, hogy hivatalba lépett, máris elkezdte bizalmi embereivel feltölteni az igazságszolgáltatást.

A szocialista képviselő kiemelte: az Orbán-kormány bukása után az MSZP minden erejét, befolyását és tudását latba veti majd azért, hogy a független intézmények élére és vezetőségébe delegált pártkomisszárokat eltávolítsa posztjukról, bármeddig is tartson hivatalosan mandátumuk. Aki pedig ezen vezetők közül bizonyíthatóan politikai megrendelések alapján végzi munkáját, nem kerülheti el a felelősségre vonást - zárul Bárándy Gergely közleménye.

A Magyar Bírói Egyesület szintén közleményben utasította vissza, hogy a szocialista politikus későbbi retorziókkal, pozícióból történő elmozdítással és számonkéréssel fenyegeti Magyarország független bíráit.

A közlemény úgy fogalmaz: A magyar demokrácia több mint 20 éve alatt példátlan eset, hogy egy országgyűlési képviselő, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács volt tagja, az igazságszolgáltatás védelmének ürügyén, a törvény erejénél fogva független bírákat politikai komisszároknak nevezze és számonkéréssel fenyegesse meg.

A Magyar Bírói Egyesület közleményében arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy utasítsák vissza Bárándy Gergely nyilatkozatát és szólítsák fel, hogy tartózkodjon a bírói függetlenséget sértő és bírói karral szembeni hangulatkeltő megnyilvánulásoktól.

Válaszában Bárándy Gergely megerősítette az első közleményében olvashatókat. Azt írta: nem csupán lehetősége, hanem kötelessége felhívni a figyelmet arra, hogy az új szervezeti törvény súlyosan veszélyezteti a függetlenséget, s ha van olyan bírósági vezető, aki politikai megrendelést teljesít, annak tette nem marad következmények nélkül.

A szocialista képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Bírói Egyesület nem adott ki közleményt sem akkor, amikor a bírák döntési jogát korlátozó semmisségi törvény volt napirenden, sem akkor, amikor a bírói kar 10 százalékát kényszerítettek nyugdíjba, de most fontosnak tartotta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×