Infostart.hu
eur:
363
usd:
322.71
bux:
148568.85
2026. november 5. csütörtök Imre

Új autókat kaphatnak a mentősök

Újakra cserélhetik az év végéig az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) autóinak harmadát - közölte Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.

A mentőautók cseréjére az ad lehetőséget, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága az elmúlt napokban újabb, 1,45 milliárd forintos forrást biztosított az Országos Mentőszolgálatnak - mondta a szóvivő.

Az összegből nagyjából 60-70 mentőautót vehet a szolgálat. Ehhez a pénteken megjelent Közbeszerzési Értesítőben már ki is írta az OMSZ az első pályázatot, mintegy nettó 354,4 millió forintból 18, B-típusú mentőautóra (a mentőautó B-típusú jogosítvánnyal vezethető). Az ajánlattételi határidő február 14. Az eredményhirdetés időpontja innen számítva a 20. napon, míg a szerződéskötésé az eredményhirdetést követő 10. napon lesz - olvasható az értesítőben.

Győrfi Pál elmondta: január végéig szolgálatba áll 37 korszerű esetrohamkocsi, amelyeket a tárca 849 millió forintos támogatásából vásároltak. A tárca egy másik, 574,5 millió forintos forrásából pedig 23 mentőautó beszerzése már folyamatban van.

December végén elindult továbbá az az európai uniós fejlesztési program, melynek 11,5 millió forintos forrásából egyéb fejlesztések mellett nagyjából 200 mentőautó megvásárlására lesz lehetőség. Mindez összességében mintegy 330 elöregedett mentőautó kiváltását jelenti, vagyis az Országos Mentőszolgálat flottájának több mint harmada az elkövetkező időszakban újakra cserélődik - hangsúlyozta a szóvivő.

December végén elindult továbbá az az európai uniós fejlesztési program, melynek 11,5 milliárd forintos forrásából egyéb fejlesztések mellett nagyjából 200 mentőautó megvásárlására lesz lehetőség.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×