Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.82
bux:
147499.68
2026. november 5. csütörtök Imre

Szolgálatba álltak a palotaőrök

Schmitt Pál köztársasági elnök jelenlétében szolgálatba álltak a honvédség palotaőrei szombaton a budai várban, a Sándor-palota előtt.

A köztársasági elnök beszédében rámutatott: szombattól a 75 fős palotaőrség veszi át a Köztársasági Elnöki Hivatal protokolláris őrzését. Schmitt Pál elmondta: noha a palotaőrég létrehozása ebben a formában újszerű, a magyar őrhagyományok igen erősek és komoly múltra tekintenek vissza. Példaként említette a magyar királyi testőrséget, amely a védelmi erőn felül képviselte a magyar államiságot, a korszakokon és személyeken túlmutató, közösségi értékrendet.

A beszédet megelőzően a palotaőrök felvonták a köztársasági elnök főparancsnoki lobogóját, és megkezdték az őrséget. Ezentúl óránként tartanak őrségváltást, délben pedig fegyveres alaki bemutatót is.

A 32-es Nemzeti Honvéd Díszegység katonái a Belügyminisztériumhoz tartozó Köztársasági Õrezredtől vették át a Sándor-palota protokolláris őrzését. Az őrezred egyébként korábban átadta a Szent Korona őrzését is a honvédségnek.

Az eseményen jelen volt Hende Csaba honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök is.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×