Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.68
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Schmitt: Kötelességünk a saját utunkon járni

Schmitt Pál szerint minden embernek és nemzetnek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy saját útján járjon, amennyiben az a közösség javát szolgálja. A köztársasági elnök újévi köszöntőjében szólt a január 1-jén hatályba lépő új alaptörvényről is, amelyből - mint mondta - erős Magyarország és olyan élet sarjadhat, amelyre mindig vártunk és vágytunk.

Az államfő az újév első perceiben, a köztelevíziókban sugárzott beszédében úgy fogalmazott, a búcsúzó esztendőben annyi viharban, annyi szélvész ellenében kellett helytállnunk, hogy el kell gondolkodnunk azon: vajon mi a siker, mit érzünk erőnek és gyarapodásnak.

Schmitt Pál szerint hálátlan feladatot osztott ránk a sors. "A ma nemzedékének, nekünk, mai magyaroknak jutott a kijózanító felismerés, milyen nagy ára is van az életnek, s ki mindenkivel kell megküzdenünk önállóságunkért" - fejtette ki.

Mint mondta, saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mennyit ér a kiszámíthatóság, a biztonság, a felelősség, a tisztesség, s legfőképp ezeknek a hiánya. Meglátása alapján ezért a parlament és minden választott vezető felelőssége, hogy többé ne lehessen elviselhetetlen adósságba hajszolni családokat, ne lehessen felelőtlenül bánni mások sorsával. "Most elsősorban összefogásra, józan döntésekre és kemény munkára van szükség" - foglalta össze, megjegyezve: fontos, hogy mindenki, aki dolgozni akar, találjon munkát, általa pedig emberhez méltó életet.

A köztársasági elnök az elmúlt év sikerei között említette, hogy Magyarország fél éven át felelős és eredményes soros elnöke volt az Európai Uniónak, illetve, hogy "az Országházban, a Szent Koronával egy fedél alatt megszületett Magyarország új alkotmánya, az Alaptörvény".

Kiemelte: ez nem egy toldott-foldott, öröklött vagy mások által diktált alkotmány, hanem pontosan ránk szabott alaptörvény: a magyarok értékrendje, ezeréves múltja és jövője van benne. Mostantól az "alaptörvény az életünket átszövő és bennünket a helyes úton megtartó erő" - mondta.

Az államfő szerint még nem tudni, az idén hány helyen és időben, tárgyaláson és vitán kell megvédenünk az érdekeinket, de már megtanultuk az óvatosságot. Úgy vélte, sikerre csak akkor számíthatunk, ha folytatódik a tavalyi felelős érdekegyeztetés, amely szerinte végül széles körű társadalmi megegyezéshez vezetett az életünket befolyásoló, meghatározó témákban.

Hozzátette: az új esztendő is csak akkor adja meg reményeink beteljesülését, a jobb folytatást, a több lehetőséget, ha a nemzethez való kötődésbe is kapaszkodunk. Mint mondta, ebben az érzésben lehetett része azokon az állampolgári eskütételeken, amelyekkel immáron állampolgárként is többen vagyunk.

Schmitt Pál beszéde végén olimpiai sikerekben is gazdag újévet kívánt.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×