Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.68
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Mivel etessük a madarakat?

A fagyok beálltával nemcsak a madarak etetéséről, hanem az itatásukról is gondoskodni kell - mondta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa. Orbán Zoltán hozzátette: semmiképpen se etessük a madarakat kenyérrel, mert többet árt, mint használ.

Az első fagyok beköszöntétől azok tartós megszűnésig, vagyis március végéig érdemes etetni a madarakat - mondta az InfoRádiónak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa.

Orbán Zoltán kiemelte: ha elkezdjük, akkor folyamatosan etessük a madarak, mert számítanak erre, és máshol nem találnak megfelelő mennyiségű természetes táplálékot. Az itatás is fontos, a folyadékpótlásról is gondoskodni kell - tette hozzá.

Az etetőbe olajos magvakat, vagyis fekete ipari napraforgót érdemes tenni, ebbe pedig bele lehet keverni apró szemű kölest. Emellett az ágakra felszúrt almákból is esznek a madarak, illetve érdemes állati zsiradékot kitenni - fejtette ki Orbán Zoltán, aki szerint ezzel az etetőre járó összes madarat ki lehet szolgálni.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa hangsúlyozta azt is, hogy kenyeret és péksüteményt semmilyen formában ne adjunk a madaraknak, mert gyomor- és bélgyulladást okozhat.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×