Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Juhász Ferenc és Horváth Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a szakbizottság

A szocialista Juhász Ferenc és a fideszes Horváth Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek a mentelmi bizottság - mondta Rubovszky György (KDNP), a testület elnöke kedden újságíróknak a bizottság ülése után.

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint Horváth Zsolt esetében egyhangú döntés született, míg a volt honvédelmi miniszter mentelmi jogának felfüggesztését javasoló indítványt 6:2 arányban támogatták.

Egy másik fideszes képviselő, Pócs János ügyében a mentelmi jog fenntartását fogja indítványozni a testület a parlamentnek, ez esetben magánvádas ügyről van szó - jelezte a kereszténydemokrata politikus.

A testület ülésének napirendjén szerepelt még Simor András vagyonnyilatkozatainak tárgyalása, ám a jegybank elnöke a Monetáris Tanács ülése miatt nem tudott eljönni. Erről levélben tájékoztatta a bizottságot, vele egy későbbi időpontot egyeztetnek - mondta el Rubovszky György.

Juhász: Nem bújok mentelmi jogom mögé

Nem vett részt a bizottság ülésén Juhász Ferenc szocialista képviselő, de azt kérte, hogy a testület - ügye "érdemének vizsgálata mellőzésével" - mentelmi joga felfüggesztésére vonatkozó javaslattal éljen az Országgyűlés felé.

Juhász Ferenc kedden nyílt levelet fogalmazott meg Rubovszky Györgynek, a mentelmi bizottság KDNP-s elnökének. Azt írta: kérésére betekintést nyerhetett a Polt Péter legfőbb ügyész által aláírt, a Ház elnökének címzett, a mentelmi joga felfüggesztésére vonatkozó átiratba, amelyet ezúton is köszön, ha ez nem joga, hanem gesztus kérdése.

Úgy fogalmazott, "a sajtó tudósításai szerint Budai Gyula és a Fidesz politikai megrendelésére" kedden tárgyalná a szakbizottság a kérdést, rendkívüli napirend formájában, hogy még karácsony előtt a parlament is döntést hozhasson. Az ülésre nyilván én is meghívást kapnék álláspontom ismertetésére a házszabály és az eddigi gyakorlat alapján - jegyezte meg.

"Általános elvi érvénnyel, de most, a mentelmi jogom felfüggesztésére vonatkozó konkrét kérdésben kijelentem, hogy a miniszterségem idején a jogszabályok szerint, törvényesen jártam el, amelynek garanciáját többek között a HM jogi apparátusa jelentette. Ha a vádhatóság ezzel ellentétes álláspontot fogalmaz meg, akkor elemi érdekem, hogy minél nagyobb nyilvánosság előtt védhessem meg tisztességemet és álláspontomat. Ezért nem kérek "együtt érző" kegyelmet és nem bújok mentelmi jogom mögé" - rögzítette nyílt levelében Juhász Ferenc.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×