Infostart.hu
eur:
363
usd:
322.71
bux:
148568.85
2026. november 5. csütörtök Imre

Martonyi: Úgy tűnik, ez lesz az út

Martonyi János külügyminiszter szerint az euróválság megoldását célzó új kormányközi szerződés a "második legjobb megoldás", a korábban tervezett szerződésmódosítás megfelelőbb út lett volna.

Mint az Európai Parlament (EP) magyarországi tájékoztatási irodája által az európai polgári kezdeményezésről szervezett pénteki szakmai fórumon elmondta, a kormányközi szerződéssel "egy új ház épül a meglévő mellé", az egységes uniós intézményrendszernek kell majd kezelnie két szerződést, ami nem lesz könnyű, "de úgy tűnik, ez lesz az út".

A tárcavezető hangoztatta, az európai integráció létrejötte óta a legsúlyosabb válságát éli, így a legfontosabb kérdés ennek megoldása. Ez egy folyamat, amelyet kellő politikai akarattal és hozzáértéssel kell előrevinni - fogalmazott. Mint emlékeztetett, az európai állam- és kormányfők legutóbbi tanácskozásán "rendkívül fontos döntések születtek". A szerződésmódosításhoz - amelyet Magyarország is támogatott - 27 tagállam egyetértése kellett volna, de ez a feltétel nem teljesült - idézte fel.

Hangsúlyozta, kérdéses, hogy a kormányközi szerződés csak az eurózóna tagjaira vonatkozik-e majd, esetleg részben vagy egészében az övezeten kívüli tagállamokra is. A magyar parlament a dokumentum tartalmának ismeretében dönti el, csatlakozik-e a szerződéshez - emelte ki.

Ha a válság megoldódik, és megvalósul a gazdasági kormányzás, felmerül a kérdés, létrejön-e a politikai unió is - mutatott rá a miniszter. Kifejtette: ennek feltétele, hogy a polgárok európainak érezzék magukat, és ehhez járulhat hozzá jelentős mértékben a polgári kezdeményezés.

Alain Lamassoure EP-képviselő, az EP költségvetési bizottságának elnöke kifejtette, a Lisszaboni Szerződéssel bevezetett európai polgári kezdeményezésnek köszönhetően 2012. április 1-jétől az uniós polgárok közvetlenebb módon szólhatnak bele az európai kérdésekbe: legalább hét tagállamból egymillió polgár aláírásának összegyűjtésével felkérhetik az Európai Bizottságot, hogy tegyen javaslatot egy új uniós jogszabályra.

Elképzelhető azonban, hogy a bizottság olyan választ ad, hogy az adott kérdés nem uniós, hanem tagállami hatáskörbe tartozik - jegyezte meg. Mint hangsúlyozta, a kezdeményezéssel az az EU célja, hogy közelebb hozza a polgárokhoz az uniót és erősítse a közvetlen, részvételi demokráciát. Véleménye szerint a lehetőséggel eleinte jobbára a pártok, az egyházak, a szakszervezetek és a nemzeti parlamentek élnek majd, később azonban egyre inkább a polgárok is.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kifejtette, a magyar közigazgatás és igazságügy minden szempontból felkészült a kezdeményezési lehetőség elindulására. Remélhetőleg a civil szféra is hatékonyan használja majd ki a lehetőséget, amely a közvetlen demokrácia gyakorlását segíti - mondta.

Simonné Berta Krisztina, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára elmondta, a kezdeményezés összeurópai eszköz, amely az európai polgárságnak újabb fontos funkciót, tartalmat ad, így növeli annak gyakorlati jelentőségét is.

Gurmai Zita szocialista EP-képviselő, az EP alkotmányügyi bizottságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgári kezdeményezés kidolgozása a spanyol-belga-magyar soros EU-elnökségi trió eredménye, és az EP nagy többséggel támogatta.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×