Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
322.02
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Egy hét múlva szavazhat az Országgyűlés a bírói vezetőkről

Jövő kedden szavazhat az Országgyűlés a Kúria és az Országos Bírói Hivatal vezetőiről. Az ügyben az államfővel egyeztető frakcióvezetők a jelöltekről egyelőre nem nyilatkoztak.

A köztársasági elnök elfogadta a Fidesz frakcióvezetőjének javaslatát, és várhatóan még a héten megnevezi jelöltjeit a Kúria, valamint az Országos Bírói Hivatal vezetésére.

Mindezt Lázár János jelentette be, miután az intézményvezetőkről egyeztetett az államfővel. "Azt javasoltam az elnök úrnak, hogy tegye meg a javaslatát a héten. Az Országgyűlésnek pedig azt fogom javasolni a csütörtöki házbizottsági ülésen, hogy jövő hétfőn az alkotmányügyi bizottság hallgassa meg a jelölteket, és jövő hét kedden, az Országgyűlés válassza meg a Magyar Köztársaság Kúriájának elnökét, illetve az Országos Bírói Hivatal elnökét" - mondta a frakcióvezető.

Lázár János kitért arra is, hogy az államfő több személyt is megnevezett az egyeztetésen, ő pedig ismertette, kik a Fidesz-frakció jelöltjeit, ám neveket nem mondott, csak annyit, hogy "a köztársasági elnök úr döntését tudomásul fogjuk venni".

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az intézmények működőképességének fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, a Kúria esetében az egységes ítélkezés, a bírói hivataléban pedig az ítélkezés felgyorsítása a cél.

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője nem tett személyi javaslatot az intézmények vezetésére. "Lázár János majd megmondja, ki lesz az, akit a köztársasági elnöknek ki kell nevezni" - fogalmazott.

Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője szintén nem tett személyi javaslatot, ám azt kérte az államfőtől, hogy ne csak egy jelöltet nevezzen meg a posztokra, "ezáltal lehetőséget teremtve arra, hogy mind a bizottság, mind a parlament mérlegelni tudjon személyek között".

Az LMP frakcióját vezető Schiffer András az államfő által említett nevek kapcsán úgy fogalmazott: több olyan személy is van, akivel szemben nehéz lenne kifogást támasztani, "de meglátjuk, mit dob ki a gép".

A frakcióvezetők mellett Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint Polt Péter legfőbb ügyész egyeztetett az államfővel az intézmények vezetőiről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×