Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
320.78
bux:
144123.83
2026. július 23. csütörtök Lenke

Feljelentést tett a Budapest Airport privatizációja ügyében Budai Gyula

Feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Budai Gyula a Központi Nyomozó Főügyészségen tett feljelentésről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján számolt be, közölve, hogy vizsgálata szerint a BA "hibás privatizációja" - az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya - miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró - mai árfolyamon számítva hozzávetőleg 24 milliárd forint - kár érte.

A kormánybiztos kifejtette: a Pénzügyminisztériumot (PM) a privatizáció során Draskovics Tibor akkori tárcavezető, majd utódja, Veres János képviselte. "Az elrontott privatizációs szerződést" Veres János írta alá - mondta, hozzátéve, hogy szerinte a döntéshozó PM-et vagy az előkészítést végző vagyonkezelőt terhelheti a felelősség az ügyben.

A Pénzügyminisztériumot (PM) a privatizáció során Draskovics Tibor akkori tárcavezető, majd utódja, Veres János képviselte - közölte Budai Gyula. "Az elrontott privatizációs szerződést" Veres János írta alá - mondta, megjegyezve, hogy azért tette a büntetőfeljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen, mert Veres János jelenleg is országgyűlési képviselő.

A szerződésben a vevő kötelezettséget vállalt bizonyos fejlesztésekre, amelyeket 2011-ig kellett volna megvalósítania, s a BA Zrt.-nek így összesen 260 millió eurót kellett volna beruházásra fordítania, a vagyongyarapodás pedig a magyar államot illette volna meg - fejtette ki, kiemelve ugyanakkor, hogy a szerződések nem tartalmaztak megfelelő garanciát az állam számára arra nézve, ha elmaradnak a vállalt beruházások. "Veres János olyan szerződést írt alá a nyertes pályázóval, amely semmilyen garanciát nem tartalmazott arra vonatkozólag, hogy mi lesz akkor, ha azok a specifikus fejlesztési kötelezettségvállalások, amelyek konkrét beruházásokat jelentettek volna, elmaradnak" - mondta az elszámoltatásért felelős kormánybiztos, azzal folytatva, hogy az államot képviselő vagyonkezelő és a BA Zrt. között több tárgyalás is történt a teljesítések átütemezéséről. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a kontraktusnak volt egy kitétele, amely szerint akkor lehet évente tárgyalásokat kezdeni az átütemezésről, ha a vagyonkezelési szerződésben meghatározott utasszám-előrejelzéstől elmarad a tényleges utasszám; ez 2006-tól kezdve így van. A vagyonkezelővel folytatott tárgyalások eredményeként "a magyar állam számára hátrányos átütemezést hajtottak végre", amelynek eredménye a több mint 80 millió eurós kár - összegezte.

Budai Gyula álláspontja szerint az ügyben a felelősség a "hibás szerződések" miatt a döntéshozó PM-et vagy az előkészítést végző vagyonkezelőt terhelheti. Kitért ugyanakkor arra, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. akkori vezérigazgatója, Tátrai Miklós nem önhatalmúlag, hanem az akkori pénzügyminiszter felhatalmazása alapján kötött szerződést a kötelezettségvállalások átütemezésére. Hozzáfűzte továbbá, hogy a magyar állam hiába tartotta meg a részvények 25 plusz 1 százalékát, a BA 2006 óta nem fizetett osztalékot az államnak.

Kérdésre elmondta, vizsgálatának összefoglalóját eljuttatta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterhez is, és - mint a tulajdonosi jogok gyakorlóját - tulajdonosi vizsgálat lefolytatására kérte fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Jöhet benzináremelés, de ha nagy lesz a baj, a kormány beavatkozik – ígérte Magyar Péter

Magyarországon alacsonyabb ma az üzemanyagok ára a benzinkutakon, mint a környező országokban, és lényegesen alacsonyabb, mint az Orbán-kormány elmúlt négy évében átlagosan voltak – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón. Magyar Péter hozzátette: több tényező miatt emelkedik a nagykereskedelmi ár, és sokáig nem lesz tartható, hogy a kutakon ne legyen áremelkedés, de ha kell, a gazdasági miniszter beavatkozik majd.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Átlépte a 100 dollárt az olajár!

Átlépte a 100 dollárt az olajár!

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olaj- és gáz árak ma újra emelkednek, a Brent jegyzése pedig már a 100 dolláros hordónkénti szintet is átlépte, ennek következtében jelentősen elromlott a hangulat a részvénypiacokon. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai tőzsdéken azonban rossz a hangulat. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×