Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
324.48
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Kormányügyeleti rendszert hoznak létre

Kormányügyeleti rendszer létrehozásáról döntött a kabinet a kormányzati intézkedést igénylő rendkívüli eseményekről való tájékoztatás, illetve ezen eseményekről készült jelentések gyűjtése, értékelése és továbbítása érdekében.

A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint a kabinet felhívja a rendészetért felelős minisztert, hogy a kormányügyelet működtetését az általa vezetett tárca ügyeleti feladatait ellátó szervén keresztül biztosítsa.

A kabinet a minisztereket arra szólítja fel, hogy a kormányhatározat egy hónap múlva esedékes hatálybalépésétől számított 30 napon belül intézkedjenek a vezetésük, irányításuk és felügyeletük alatt álló szerveken belül a jelentési kötelezettséget teljesítő szervezeti egységek, azaz a biztonsági ügyeletek kijelöléséről. A biztonsági ügyeletnek a rendkívüli eseményekről és az azokkal összefüggésben felmerült információkról azonnali tényközlő jelentésben kell értesítenie a rendészetért felelős minisztérium ügyeleti feladatait ellátó szervét, vagyis a kormányügyeletet, amely a jelentés alapján a szükséges intézkedések elrendelése érdekében tájékoztatja a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztert, a rendészetért felelős minisztert, valamint a honvédelmi tárca vezetőjét. A miniszterelnököt a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter vagy a rendészetért felelős tárcavezető tájékoztathatja - olvasható a Magyar Közlönyben.

Rendkívüli eseménynek minősül mindaz az előre nem látott veszély vagy bekövetkezett esemény, amely "a Magyar Köztársaságot érintő potenciális vagy tényleges hatásában" alkalmas az élet, a testi épség, az egészség, a vagyoni javak, a pénzügyi és a gazdasági ellátó rendszerek, a közigazgatási infrastruktúra, a természeti vagy az épített környezet olyan mértékű károsítására, továbbá a köznyugalom és a társadalom működésének olyan súlyos megzavarására, amely nagyságrendjénél fogva kormányzati fellépést igényel vagy igényelhet, függetlenül attól, hogy a konkrét helyzet eléri-e az alkotmányban foglalt minősített időszak szintjét, vagy azt az ország határain belül vagy kívül keletkezett ok váltja ki. Rendkívüli esemény az is, ha a Magyar Köztársaság diplomáciai és konzuli képviseletein, valamint más külföldön tartózkodó magyar állampolgárok biztonságát súlyosan veszélyeztető helyzet alakul ki.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×