Infostart.hu
eur:
365.08
usd:
324.5
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

PSZÁF-vizsgálatot kezdeményez Mesterházy

Bankfelügyeleti vizsgálatot kezdeményez az MSZP a devizahitelek egyösszegű végtörlesztésével összefüggésben. Herczeg Zsolt tudósít a Parlamentből.

A MSZP országgyűlési képviselőcsoportja nemmel szavaz Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztésére, mert a szocialisták aljas koncepciós pernek tartják a volt kormányfő és pártelnök ellen indult eljárást - jelentette be parlamenti sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila.

A szocialista párt elnöke és egyben frakcióvezetője azt is elmondta: levélben kér vizsgálatot Szász Károlytól, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökétől annak kiderítésére: történt-e úgynevezett bennfentes kereskedés a magyar tőzsdén a devizahitelek rögzített árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztésével összefüggésben.

Az ellenzéki politikus elújságolta azt is, hogy párttársai nem vettek részt a parlament költségvetési bizottságának ülésén, mert az - szerinte "példa nélküli" módon - írásos előterjesztés nélkül akart tárgyalni egy adójogszabályról. Azt is megtudtuk, hogy Mesterházy Attila átvette az Országház előtt a Munka Törvénykönyvének tervezett változtatásai ellen tüntető szakszervezetek petícióját, és megígérte, hogy a szocialisták a törvényhozás elé viszik az érdekképviseletek módosító javaslatait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×