Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Matolcsy: Magyarország újra kockázatos helyzetbe került

Magyarország újból a térség egyik legkockázatosabb helyzetébe került, mert az eurózóna új válsága magas és kedvezőtlen szerkezetű államadósság mellett érte el az országot - közölte Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter leszögezte, a kormány tudatában van a válságnak és válaszol arra.

A miniszter a parlament gazdasági és informatikai bizottságának hétfői ülésén beszélt.

A válaszok közé sorolta, hogy a kormány folytatja a Széll Kálmán-tervet, az idei költségvetés 100 milliárd forintos intézkedéscsomaggal javítja, és a jövő évi államháztartási hiányt 2,5 százalékra csökkenti a GDP arányában.

Úgy vélekedett, hogy a kabinet a hatékony és szokatlan gazdaságpolitika következtében kikerült az unió közvetlen válsághelyzetéből, de az elmúlt 6 hétben kiderült, hogy itt van az eurózóna új pénzügyi válsága, amelyről nem tudni, hogy erőteljesebb, fenyegetőbb, kockázatosabb lesz-e, mint az előző, de erre is sok jel mutat.

A kormány eddigi intézkedéseinek látszanak az eredményei, de Matolcsy György szerint ezek nem lesznek elegendőek a pénzügyi egyensúly védelmére, ami arra kötelezi a kormányt, hogy keresse azokat az eszközöket és forrásokat, amelyek a gazdasági növekedést 2 százalék feletti tartományba irányítják.

A nemzetgazdasági miniszter kifejtette: keresik a hazai kis- és középvállalkozások beruházási forrásait növelő, illetve a külföldi - kínai, kelet-ázsiai - tőkebevonási lehetőségeket. Növelni kell a fogyasztás bővülésének lehetőségét, ezért a kormány véglegessé teszi az egykulcsos szja-rendszert és segít az egymillió devizahiteles helyzetén is - emelte ki.

"Előrelépés volt az otthonvédelmi akcióterv, de ezzel nincs vége, tovább kell folytatnunk" - mondta. Megjegyezte:"miközben 2011-ben ezermilliárd forintos gazdaságélénkítés folyt, a bankszektorban 1.700 milliárd forintos hitelkivonás történt."

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemcsak nem értett egyet a bankadóval, a magánnyugdíj-pénztári rendszer reformjával és a krízisadóval, de mindent megtett nyíltan és a kulisszák mögött azért, hogy a magyar kormány ne hozza meg az ezekről szóló döntéseket, illetve vonja vissza azokat - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn a parlament gazdasági és informatikai bizottságának ülésén. A miniszter szerint, az IMF visszavonatná a három intézkedést, ha tehetné.

Úgy fogalmazott: "egy dicséretre 20-25 víz alatti rúgás jut", minden hasonló jellegű magyar döntést "megpróbáltak megtorpedózni és visszafordítani, meggátolni a fertőzést, hiszen mindig azt mondták, hogy ha ti bankadót vezettek be, mindenki be fogja vezetni, tizenketten bevezették, ha ti a nyugdíjpénztárt megreformáljátok, mindenki utánatok megy".

A szervezet egy-egy kedvező véleménye Magyarországról annak köszönhető, hogy belátta, az ország nem jelent olyan jellegű kockázatot, mint Görögország, Portugália, Írország, Spanyolország vagy Olaszország - tette hozzá.

Matolcsy György szerint a korábbi pénzügyminiszterek és a jegybank is hibázott, amikor 2003 után a devizahitelek elterjedésekor nem tettek meg három kötelező gazdaságpolitikai védelmi intézkedést.

A nemzetgazdasági miniszter kérdésre válaszolva hétfőn azt mondta: be kellett volna vezetni, hogy az MNB valutatartalékának szerkezete kövesse a devizahitelesek euró és svájci frank kölcsöneinek arányát, ha több azokban a frank, akkor utóbbi fizetőeszközből a jegybanknak is többet kellett volna tartalékolnia, és akkor képes lenne ma beavatkozni.

Matolcsy György közölte: a pénzügyminiszternek céltartalékot kellett volna képeztetnie a bankokkal, ha devizában hiteleznek. Harmadik védelmi intézkedésként mindenkivel, aki devizában vett fel hitelt, árfolyam-biztosítást kellett volna köttetni - hangsúlyozta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×