Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
318.64
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Nonszensz és zavaros - ellenzéki vélemények a végtörlesztésről

Az MSZP elnöke veszélyes politikai blöffnek tartja a Fidesz-KDNP javaslatát, amely lehetővé tenné a devizahiteleseknek az adósságuk rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztését. Az LMP szerint a javaslat a tehetőseket segíti, a Jobbik pedig úgy véli, a koncepció zavaros és kidolgozatlan.

Lázár János frakcióvezető pénteken a pártszövetség kihelyezett hajdúszoboszlói frakcióülése után elmondta: javaslatuk szerint a svájci frankot 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék a hitelesek, a tranzakció teljes költségét a bankoknak kellene viselniük. A kormány vasárnap dönt a kérdésben.

Mesterházy Attila az MTI-nek és az InfoRádónak is megküldött reakciójában azt írta: az elképzelés szakmailag nonszensz, megalapozatlanságát a piaci reakciók jelzik. A javaslat csak azon keveseknek ad alternatív megoldást, akik komoly megtakarítással, vagyonnal rendelkeznek és eddig is tudták fizetni a havi törlesztőrészleteiket - tette hozzá.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a fideszes javaslat ugyanakkor több problémát okoz, mint amennyit megold, nem foglalkozik a többséggel, ráadásul veszélyt jelent az ország pénzügyi stabilitására is, "a gazdagokat segíti, miközben bedönti a magyar pénzügyi rendszert".

Mesterházy Attila ezért újólag felhívta a kormány figyelmét arra a kilencpontos javaslatcsomagra, amelyet az MSZP a devizahitelesek érdekében nyújtott be a parlamentnek, és azt az elvárást fogalmazta meg, hogy a kormány tárgyaljon a devizahitelesek problémáiról az érintettek, a szakemberek és a pártok képviselőivel.

LMP: a Fidesz javaslata a tehetőseket segíti


Az LMP szerint a tehetőseket segíti a Fidesznek a devizahitelek rögzített árfolyamon való végtörlesztésére vonatkozó javaslata - jelentette ki pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.

A frakcióvezető úgy fogalmazott: a bankokat azért szorítják meg, hogy azok előtt nyissanak lehetőséget a végtörlesztésre, akik egyébként is képesek egy összegben visszafizetni a hitelüket. Szavai szerint a Fidesz "nem először és nem utoljára (...) úgy csinál, mintha megoldana egy problémát, közben pedig a felső réteget, a gazdagokat gazdagítja tovább".

A politikus szerint ha a devizahitelesek számára nem biztosítanak megfelelő likviditást ahhoz, hogy igénybe vehessék a végtörlesztés lehetőségét, akkor a lépés csak egy nagyon szűk réteg számára kínál kézzelfogható megoldást.

Hozzátette, ha az állam viszont biztosítja a hitelesek számára a megfelelő likviditást és sokan akarnak élni a lehetőséggel, akkor fennáll a veszély, hogy "pillanatok alatt összeomolhat a magyar svájci frank - magyar forint piac". Egy ilyen eset lehetséges következményének nevezte a forintárfolyam jelentékeny gyengülését. Hozzátette, hogy egyúttal beindulhat egy pánikspirál, mert akik így sem képesek a végtörlesztésre, azok akár a jelenleginél is rosszabbul járhatnak.

Schiffer András az önkormányzati fenntartású iskolák állami kézbe kerüléséről azt mondta, hogy ez tovább növelheti az igazságtalanságot és a jövedelmi egyenlőtlenségeket. Kijelentette, hogy az LMP önmagában "nem tartaná ördögtől valónak" az iskolák államosításának tervét, ha ezzel párhuzamosan az állam növelné a GDP oktatásra fordított részarányát és csökkentenék a területi egyenlőtlenségeket.

A frakcióvezető úgy vélekedett, hogy ebben az esetben viszont nem erről van szó. Emlékeztetett arra, hogy már a szocialista kormányok alatt folyamatosan csökkent, az elmúlt évben pedig körülbelül fél-egy százalékkal lett alacsonyabb a GDP közoktatásra fordított részaránya. Véleménye szerint most pedig arról van szó, hogy "további elvonások lesznek, a Fidesz az elmúlt húsz év talán legbrutálisabb megszorító politikáját folytatja és (...) úgy vonják el a közösségek önrendelkezési jogát az iskolák felett, hogy közben nem betesznek pénzt, hanem kivonnak belőle".

Jobbik: a Fidesz javaslata zavaros és kidolgozatlan


A Jobbik szerint egyelőre "zavaros és kidolgozatlan" a Fidesznek a devizahitelek végtörlesztéséről szóló legutóbbi javaslata.

Volner János, a Jobbik képviselője szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan milyen feltételek mellett valósulna meg ez az elképzelés. A képviselő egyúttal hangot adott kétségeinek, hogy a kormány az ügyben "mennyire lesz az emberek pártján és mennyire a bankokén".

A politikus úgy fogalmazott, hogy a Jobbik által a devizahitelesek ügyében indított aláírásgyűjtő-akció "tagadhatatlanul egy nagyon erős nyomás alá helyezte a Fideszt és ennek a nyomásnak a következtében (...) valamilyen irányba legalább elmozdul ez a kérdés".

Az aláírásgyűjtést "felfoghatjuk amúgy fideszes módra nemzeti konzultációnak is, amit a devizahitelekről és a felelősségről folytatunk az emberekkel" - mondta a politikus. Egyúttal kijelentette, hogy több százezer szignót akarnak megszerezni, amelyek segítségével napi vitákat szeretnének generálni az Országgyűlésben.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×