Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Navracsics: Erős lesz az ősz az Országgyűlésben

Akár már szeptemberben a parlament elé kerülhet a választójogi és az önkormányzati törvény - mondta az InfoRádiónak Navracsics Tibor. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint sok sarkalatos törvényt fog tárgyalni a parlament, erős lesz az őszi ülésszak nyitánya.

A munka dandárja őszre maradt: sok sarkalatos törvényt fog tárgyalni a parlament, erős lesz az őszi ülésszak nyitánya - mondta az InfoRádiónak Navracsics Tibor, aki hozzátette: többek között a választójogi, az önkormányzati és a köznevelési törvényről vitáznak majd a képviselők.

Ezek alapvető világnézeti és politikai kérdések, ebből adódóan komoly politikai vitára számítok - emelte ki a közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki szerint a választópolgárok lát fogják, hogy a pártok milyen választási lehetőségeket kínálnak.

Az a szándékunk, hogy az új törvények hatályba lépése előtt elegendő felkészülési idő álljon rendelkezésre. Az említett törvények főként január 1-jétől lépnek hatályba, és ez azt jelenti, hogy szeptemberben és októberben már a parlament elé kerülnek - hangoztatta a tárcavezető.

Az igazságszolgáltatás reformjáról azt mondta: a technikai szöveg már kész, a politikai döntésekre várnak. Nyitott kérdéseket hagytunk, amelyek politikai mérlegelést igényelnek. Ezekről a jövő héten megszületnek a döntések - mondta Navracsics Tibor.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×