Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.33
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Az európai bankfelügyelethez fordul az MSZP

Az MSZP azt kéri az európai bankfelügyelettől, vizsgálja meg, hogy a magyarországi bankok hitelezési gyakorlata mennyiben egyezik az Európában megszokottakkal, illetve mennyiben tér el attól.

Mesterházy Attila pártelnök szerdán, miután vezetésével az MSZP képviselői a devizahitelesek érdekvédelmi szervezeteivel tárgyaltak, újságíróknak elmondta: a bankfelügyelet állásfoglalása kiindulópontot adhat a szükséges jogszabálymódosításokhoz.

Kitért arra is, hogy még szerdán benyújtják a parlamentnek azt a kilencpontos javaslatcsomagot, amelyet az MSZP a devizahitelesek megsegítésére dolgozott ki.

Simon Gábor, a fogyasztóvédelmi bizottság szocialista elnöke elmondta: összehívja a testület rendkívüli ülését, és kezdeményezi, hogy hozzanak létre eseti bizottságot, amely a devizahiteleseket érintő ügyeket kíséri figyelemmel.

Kedden egyébként Matolcsy György is állásfoglalást kért Andrea Enriatól, az Európai Bankfelügyelet vezetőjétől a magyar pénzügyi rendszerben a devizahitelezés nyomán kialakult nehéz helyzet miatt.

A nemzetgazdasági miniszter egyebek mellett a következő kérdésekben kérte a bankfelügyelet állásfoglalását: milyen kockázatot jelenthet a hitelfelvevők szempontjából az a körülmény, hogy Magyarországon az összes lakossági hitelfelvétel döntő részét deviza - leginkább svájci frank - alapú lakáshitelként váltották ki; illetve mennyiben járult hozzá az elégtelen uniós és hazai szabályozás a jelenlegi helyzet kialakulásához?

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×