Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.06
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Ma még jelentkezhetnek a szakorvosjelöltek az ösztöndíjprogramra

Ma még jelentkezhetnek a szakorvosjelöltek arra az ösztöndíjprogramra, amelyben a képzésüket kezdő fiatalok öt évig havi nettó havi százezer forintos támogatást kapnak, ha vállalják, hogy legalább tíz évig a magyar állami egészségügyben dolgoznak, és nem fogadnak el hálapénzt. A rezidensszövetség elnöke szerint náluk nagyjából tízen érdeklődtek az ösztöndíjról.

Miután a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága által júliusban meghirdetett pályázatban kiírt hivatalos határidő augusztus 20. volt, ezt meghosszabbították, és így hétfőn még lehet jelentkezni a programra.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: a rezidensek szkeptikusak az ösztöndíjjal kapcsolatban, szövetségüknél nagyjából tízen érdeklődtek, illetve kértek tanácsot.

Mint kifejtette, bár a szervezetnek az az álláspontja, hogy ez az ösztöndíjprogram nem a megfelelő megoldás, mindenkinek tárgyilagosan igyekeztek elmondani az előnyeit és a hátrányait. Előnyként kiemelte, hogy a résztvevőknek a szakvizsgáig jelentős anyagi segítséget ad. A szakvizsga után viszont rögtön ott a hátrány, hogy nem tudni, öt év múlva mennyit keresnek majd az egészségügyi dolgozók, "semmi sem garantálja, hogy meg fognak tudni élni" - tette hozzá.

Emiatt a rezidensszövetség elnöke szerint az egészségügyi tárca ösztöndíjprogramja azokat a frissen végzett orvosokat tudja csak megszólítani, akik hosszú ideig nem terveznek külföldi munkavállalást. Ez pedig a szövetség legutóbbi, államvizsgázókkal készített felmérése szerint a végzettek 26 százaléka. A többséget, a 74 százalékot nem tudja itthon maradásra bírni, mert nem valósul meg az az alapfeltétel, hogy megélhetésük hosszú távon biztosított legyen - hangsúlyozta Papp Magor.

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke kiemelte: értékelik, hogy az egészségügyi államtitkárság próbál megoldást találni a helyzetükre. Különösen, hogy ezt az elmúlt évekkel ellentétben nem rájuk erőltetett szabályokkal, hanem felkínált lehetőség formájában teszik - mondta Papp Magor, de a véleménye továbbra is az, hogy ez az ösztöndíjprogram nem oldja meg a rezidensek helyzetét.

A pályázati kiírás szerint a Markusovszky Lajos-ösztöndíj révén hatszáz szakorvos, a Than Károly-ösztöndíj révén pedig mintegy húsz szakgyógyszerész pályázhat a fizetésén felüli havi nettó százezer forintos támogatásra, amelyet november elsejétől öt éven keresztül folyósítanak.

Az ösztöndíjak odaítéléséről szeptember közepéig döntenek. A juttatást első alkalommal november 1. és 2012. január 31. között utalják át.

A kormány erről szóló döntését Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Páva Hanna helyettes államtitkár jelentette be július közepén.

Szócska Miklós kiemelte: a kormány döntése értelmében ez a bérfejlesztés a szakorvosképzésben részt vevőkre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a szakorvosokat tanító orvosok támogatását is növelik. Ez utóbbi konkrét összegét később jelentik be - mondta akkor Szócska Miklós.

Páva Hanna közölte: a szerződésben a rezidenseknek vállalniuk kell, hogy az ötéves szakképzés után még legalább ugyanannyi ideig, amíg támogatásban részesültek, vagyis összesen tíz évig társadalombiztosítás által támogatott egészségügyi intézményben dolgoznak Magyarországon. Emellett azt is vállalniuk kell, hogy nem fogadnak el paraszolvenciát. Szerződésszegés esetén a szakorvosoknak arányosan, kamatostul vissza kell fizetniük a kapott összeget.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×