Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.03
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Hoffmann Rózsa: Nem tervezünk központi pedagógus-létszámleépítést

Az oktatási államtitkárság nem tervezi tanárok elbocsátását, ám a gyerekszám-csökkenés miatt kevesebb pedagógusra lesz szükség - mondta Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy jövőre léphet életbe az új közoktatási törvény, idén szeptembertől csupán egy változással számolhatnak a diákok az eddigiekhez képest. A felsőoktatási törvény koncepcióját pedig szeptemberben tárgyalhatja a kormány - tette hozzá.

Összesen 150 ezer tanát dolgozik a közoktatásban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hoffmann Rózsa államtitkár, aki hangsúlyozta: semmiféle központi elbocsátást nem terveznek, és nem is tudja, mire alapozzák a szakszervezetek a számításaikat.

"Úgy látszik, a szakszervezeteknél egy visszatérő motívum, hogy minden változás előtt ilyen számokkal ijesztgetik az embereket" - fogalmazott. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szeptembertől körülbelül 170 ezerrel kevesebb gyerek kezdi meg iskolai tanulmányait, mint 2002-ben, és becslések szerint 24 ezerrel kevesebb, mint tavaly.

Ez nagyon jelentős csökkenés, és a közoktatási rendszerben a gyerekért van a pedagógus, nem pedig fordítva - emlékeztetett Hoffmann Rózsa, tehát ha ilyen radikális mértékben csökken a tanulók száma, akkor ebből szükségszerűen következik bizonyos pedagóguslétszám-csökkenés is - tette hozzá.

Ezzel országos viszonylatban természetesen az államtitkárság is kalkulál - de a csökkenés nem azonos módon jelentkezik minden iskolában. A koncepciójukban az is szerepel - amelyet ő személy szerint egyébként az egyik legfontosabb elemnek tart -, hogy minden kistelepülésen, ahol erre igény és elegendő számú gyerek (akár nyolc-tíz fő) is van, ott fenn kell tartani az alsó tagozatot.

Tehát, ha egy faluban most működik egy alsó tagozat, mondjuk 32 gyerekkel, és közülük csak 28 marad a következő évben, ez a létszámcsökkenés nem jelenti feltétlenül azt, hogy egy pedagógust el kell majd bocsátani. Ezt a különbséget az állam finanszírozni fogja - mondta.

De z általános iskola felső tagozatán és a középiskolában már arra kell törekedni, hogy gazdaságos is legyen az intézmény működése. Ott az állam komoly szerepet fog vállalni, évről-évre megnézi, hogyan lehet arányosítani a gyereklétszámot a pedagógus-szükséglettel - hangsúlyozta

Új közoktatási törvény


Jövőre léphet életbe az új közoktatási törvény - mondta Hoffmann Rózsa. A oktatási államtitkár azt szeretné, ha ezzel párhuzamosan életbe lépne az új nemzeti alaptanterv is, felmenő rendszerben.

Idén szeptembertől csupán egy változással számolhatnak a diákok az eddigiekhez képest, ez pedig a mindennapos testmozgás lehetővé tétele az alsó tagozaton.

"Mivel az alsó tagozatos gyerekek hetven százaléka napközis, a napközis nevelők dolga lesz, hogy azokat is, akik történetesen nem maradnának délután az iskolában, ott tartsák mozogni" - magyarázta.

A várhatóan tehát jövőre hatályba lépő új közoktatási törvény a tanárok bérezését tekintve a többi között szakít az óraadói szemlélettel, és a fizetéseket megemelve új munkaidő-elszámolást, valamint központi bérfinanszírozási rendszert vezetne be.

Új felsőoktatási törvény

Szeptemberben tárgyalhatja a felsőoktatási törvény koncepcióját a kormány, miután a közigazgatási államtitkárok ülésén nem volt szó a tervezetről - közölte az oktatásért felelős államtitkár. Hoffmann Rózsa az Inforádió Aréna című műsorában azt mondta: a grémium szerint a koncepció bizonyos pontjai politikai döntést igényelnek.

A sajtóban az elmúlt napokban megjelent több részlet, de azokat nem kommentálta. Azt mondta, az eredeti, őszi koncepcióhoz képest fontos kérdésekben nincs változás.

Megismételte, a Széll Kálmán-tervben előirányzott 88 milliárdos elvonást 2014-ig túl soknak tartja. Szerinte erről akkor lehet elgondolkodni, ha a gazdasági szereplők beszállnak a finanszírozásba.

Az államtitkár szólt arról is, hogy felül kell vizsgálni a Bolognai rendszert, és egyes területeken vissza kell térni az osztatlan képzéshez, máshol továbbra is megmaradhat a kétciklusú folyamat.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×