Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Elhunyt Szabó András akadémikus, volt alkotmánybíró

Elhunyt Szabó András akadémikus, egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság volt tagja szombaton, életének 84. évében - tudatta az Alkotmánybíróság.

Szabó András jogi tanulmányait a kolozsvári Bólyai Tudományegyetemen kezdte, majd 1953-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1953-tól a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetében volt tudományos kutató, később a Büntetőjogi és Kriminológiai Osztály vezetője lett.

A kriminológia és a kriminálszociológia területén kifejtett tudományos munkássága eredményeként Szabó András 1978-ban megszerezte a jogtudományok doktora fokozatot, elnöke volt a Magyar Kriminológiai Társaságnak, és a Magyar Kisebbségvédelmi Egyesületnek, valamint egyetemi tanár a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

Szabó Andrást az Országgyűlés 1990-ben választotta az Alkotmánybíróság tagjává. Ezt a tisztséget 1998-ig töltötte be, több nagy jelentőségű határozatnak volt előadó alkotmánybírája.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×