Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Varga Mihály szerint hozzá kell nyúlni az idei költségvetéshez

Varga Mihály szerint hozzá kell majd nyúlni az idei költségvetéshez. A fidesz.hu-ra szombaton feltett interjúban a Miniszterelnökség leendő államtitkára azt mondta: nyár folyamán elő kell készíteni egy gyors költségvetési módosítást, mert a hiány nem lesz tartható.

Varga Mihály a Lánchíd Rádiónak adott, a Fidesz honlapján olvasható interjú szerint úgy vélekedett: személyes véleménye szerint hozzá kell nyúlni a költségvetéshez.

Kijelentette: amikor a tényfeltáró bizottság a részjelentését június elejére elkészíti, utána a kormánynak nyilván meg kell vizsgálnia, mit lehet tenni, milyen lépéseket célszerű elindítani.

Valamikor a nyár folyamán elő kell készíteni egy gyors költségvetési módosítást, mert "ha a hiány mértéke magasabb lesz annál, mint amit korábban a mostani költségvetésbe beírtak, akkor nem tehetünk úgy, mintha semmi nem történt volna" - közölte, hozzátéve sem magunkat, sem a világot nem csaphatjuk be azzal, hogy kozmetikázunk adatokat.

A tényfeltárásról kifejtette: minden olyan dokumentumot, ami beszerezhető, nyilvánosan elérhető és valamilyen gazdasági, államháztartási tényre utal, összegyűjtik, feldolgozzák, elemzik és megpróbálják belesűríteni a jelentésbe. Így - fűzte hozzá - az magába fogja foglalni a gazdaság helyzetét, az adózás és járulékfizetés tendenciáit, a devizahitelesek problémáját.

A tényfeltáráshoz felhasználják a minisztériumok adatbázisait és más nyilvános csatornákat is - mondta Varga Mihály. Ez utóbbira a Malév ügyét hozta példaként; mint mondta: két hete még senki nem tudta, hogy a légitársaságnál ekkora problémák vannak. Azóta volt az Országgyűlés gazdasági bizottságának egy ülése, ahol a problémák előjöttek, és időközben érkeztek szerződésmásolatok is a testülethez.

A Miniszterelnökség leendő vezetője úgy vélekedett: sok adat csak akkor kerül majd nyilvánosságra, ha megtörténik a minisztériumokban az átadás-átvétel.

Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×