Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Orbán Viktor miniszterelnök életrajza

Az Országgyűlés szombaton elfogadta a kormányprogramot és Orbán Viktort miniszterelnöknek választotta.

Orbán Viktor 1963. május 31-én született Székesfehérvárott.

Édesapja mezőgazdasági üzemmérnök, édesanyja gyógypedagógus, logopédus. 1981-ben érettségizett szülővárosában, a Teleki Blanka Gimnázium angol tagozatán. Tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán folytatta, a jogi diplomát 1987-ben szerezte meg. 1983-ban egyik alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (mai nevén: Bibó István Szakkollégiumnak), 1984-ben pedig több társával együtt létrehozták a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget.

Az egyetem befejezése után szociológus gyakornokként néhány hónapot a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében dolgozott, majd 1988 áprilisától tagja lett a Soros Alapítvány által támogatott Közép-Európa Kutatócsoportnak. 1989 őszétől az Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta. Ösztöndíját az országgyűlési választások közeledtével, 1990 januárjában félbeszakította.

1988 márciusában többedmagával megalapította a Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz), amelynek nevét 1995 áprilisában Fidesz - Magyar Polgári Pártra, 2003-ban Fidesz - Magyar Polgári Szövetségre változtatták. 1988 márciusától fél éven át a Fidesz egyik szóvivője, majd 1988 októberétől egy évig, és 1990-93-ban is a szervezet országos választmányának tagja volt.

1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai ravatalánál, a Hősök terén elmondott beszéde nyomán - amelyben szabad választásokat és a szovjet csapatok kivonását követelte - országosan ismert politikussá vált. 1989 nyarán a nemzeti kerekasztal tárgyalásokon az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában képviselte pártját.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1990-93-ban pártja parlamenti frakciójának vezetője, az 1994-es választások utáni ciklusban az Országgyűlés európai integrációs ügyek bizottságának elnöke volt.

1993 áprilisában - a szervezeti szabályzat megváltoztatása után - megválasztották a Fiatal Demokraták Szövetsége elnökének. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé alelnöke, 1993 januárjától a szervezet végrehajtó bizottságának tagja volt.

1998-ban a választásokat pártja, a Fidesz - Magyar Polgári Párt nyerte meg. 1998. július 8. és 2002. május 27. között ő vezette a Fidesz-FKGP-MDF koalíciós kormányt.

A 2000. januári Fidesz-kongresszus szétválasztotta a pártelnöki és a miniszterelnöki posztot, s így a párt vezetését Kövér László vette át. A 2002-es parlamenti választások után országgyűlési képviselőként dolgozott. 2003 óta ismét ő a párt elnöke.

2001 végétől a Demokratikus Közép Internacionálé (CDI), 2002-től az Európai Néppárt alelnöke.

A 2010. évi választásokon a Fidesz-KDNP közös lista kétharmados többséget szerzett a parlamentben, s ezután Sólyom László államfő az Országgyűlés alakuló ülésén őt javasolta miniszterelnöknek. 2010. május 29-én az Országgyűlés miniszterelnökké választotta.

Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×