Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Hende Csaba: meg kell erősíteni a honvédséget

Minél előbb meg kell erősíteni a honvédséget, a honvédség imázsát a réginél is magasabb szintre kell emelni, és katonai életpálya-modellt kell kialakítani - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szombaton a fővárosban, miután katonai tiszteletadással fogadták új munkahelyén, a minisztériumban.

Hende Csaba a Honvédelmi Minisztérium (HM) udvarán az állományhoz intézett beszédében összefogást kért a katonáktól azért, hogy együtt tudják felépíteni a 21. század modern hadseregét.

A honvédekhez szólva azt mondta, "számíthattok rám, és én számítok rátok. Számítok arra, hogy eskütökhöz híven minden bajtól és veszélytől oltalmazzátok édes hazánkat". A miniszter hangsúlyozta: "a katonai esküt ti is, én is letettük már régen, ezért tudhatja mindenki, tudhatja az egész világ, hogy a magyar nemzet szabadságáért, jogaiért és méltóságáért és a haza függetlenségéért mi együtt, ha kell, az életünket is feláldozzuk".

Beszéde végén az újságíróknak azt mondta, hogy a hivatalos átadás-átvételre nem most, hanem hétfőn kerül sor. Most csupán alkotmányos kötelességeit teljesíti a megfelelő papírok aláírásával.

A miniszter a Fidesz-KDNP ünnepi nagygyűlése után - többek között Simicskó István leendő parlamenti államtitkár és Csampa Zsolt, az Országgyűlés honvédelmi bizottsága alelnökének társaságában - a Kossuth térről gyalog ment a HM udvarára, ahol Fodor Lajos leendő közigazgatási államtitkár, valamint Tömböl László vezérkari főnök fogadta őt. A hivatal udvarán ott voltak a katonai felsővezetők, továbbá Nemeskürty István akadémikus és Für Lajos volt honvédelmi miniszter.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×