Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

A magyar lottómilliárdosnak pszichológus kellene

Minden idők harmadik legnagyobb nyereménye, csaknem két és fél milliárd forint gyűlt össze az ötös lottón. Komoly stresszt okozhat azonban egy ekkora nyeremény, aminek káros hatása lehet a szervezetre. Bagdy Emőke pszichológus mindenképpen javasolja a majdani nyertesnek, hogy kérje szakember segítségét a lelki krízis leküzdéséhez.

A szokásos 3,8-4 milliónál akár másfél millióval is több szelvényt adnak fel a játékosok most, hogy az ötös lottó főnyereménye elérte a 2,417 milliárd forintot. A határmenti településekre is a megszokottnál több külföldi érkezik, hogy szerencsét próbáljon - mondta az InfoRádiónak a Szerencsejáték Zrt. szóvivője.

Somorai László hozzátette: bár a nyerteshez átutalással juttatják el a pénzt, ha az mindet egyszerre, tízezresekben venné ki az összeget, 34 kilométer hosszan tudná egymás mellé tenni a bankjegyeket.

A szóvivő azt is elmondta, hogyan számolják ki a heti várható főnyereményt. Ha egy héten nincsen telitalálat, kiszámolják, mennyit nyert volna, aki mind az öt számot sikeresen tippeli meg, azután pedig megbecsülik a következő héten várható forgalmat. Ezzel a módszerrel általában két-három milliós pontossággal lehet megállapítani, mennyit kaphat az, akinek sikerül eltalálnia az adott héten kihúzott számokat.

Jó, ha szakemberhez fordul

Aki ekkora összeget nyer, akár komoly lelki válságba is kerülhet. A lottónyertes állapota pozitív krízisnek mondható, de kimenetelében más előjelű is lehet - mondta el az InfoRádiónak Bagdy Emőke.

Az első fázis a meglepetés sokkja, ilyenkor kettős tudat épül ki a nyertesben. Hiszi is, meg nem is, hogy nyert, mindaddig, amíg nem közlik vele hivatalosan - fejtette ki a pszichológus, aki szerint ez akár egészségre veszélyes izgalmi jelenségeket okozhat.

A második pszichológiai fázis a megosztás kényszere, illetve a rémület attól, hogy mi lesz, ha beszél valakinek a nyereményről - folytatta Bagdy Emőke.

Az örömben üröm lehet, hogy előkerülnek eddig rejtőző barátok, ismerősök, akik kérnek a pénzből. Akár meg is címkézhetik a nyertest, például azzal, hogy "fukar vagy, ha nem adsz, ha nem segíthetsz."

Krízist, feszültségeket okozhat annak eldöntése, hogy miként bánjon a nyertes a hirtelen jött rengeteg pénzzel; általában csupán az első pár milliónak van helye, a többi miatt viszont nagy a tanácstalanság - magyarázta a szakember.

Reagálhat a nyertes az új helyzetre úgy is, hogy elszigetelődik a környezetétől. Az, hogy multimilliomos lett magasra emelheti, de ott számára nem biztos, hogy van elég levegő a boldogsághoz - a régi barátok már nem ugyanúgy viszonyulnak hozzá, mint korábban. Emellett, szaknyelven szólva, interakció sűrűség veszi körül, amit szintén nehéz elviselni, inkább menekülni szeretne az illető - tette hozzá Bagdy Emőke.

Amíg a nyeremény birtokosa belenő az új identitásba, addig igen nehéz időszakot kell átélnie. Bagdy Emőke azt tanácsolja, hogy akit ilyen szerencse ér, forduljon szakemberhez, aki átsegítheti a nehézségeken.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×