Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta: arról is döntés szültetett, hogy a költségvetés általános tartalékából 1 milliárd 385 millió forintot fordítanak az árvízi védekezésre.
Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta: arról is döntés szültetett, hogy a költségvetés általános tartalékából 1 milliárd 385 millió forintot fordítanak az árvízi védekezésre.
Az elmúlt napokban Magyarországon is közvetlenül érezhettük, hogy a nyári hőhullámokat többé nem lehet félvállról venni. A szerencsésebbek egyelőre megússzák a dolgot a légkondis lakásban vagy irodában, de a tartós forróság már nemcsak kényelmi probléma: vízkorlátozásokat, energetikai kockázatokat és infrastruktúra-szintű stresszt hoz magával. A kontinens vízrendszereinek modernizációja ezért minden bizonnyal a következő évek egyik fontos beruházási fókusza lesz – és egyben az egyik legizgalmasabb befektetési lehetőséget is kínálja. Megnéztük, mely területeken indulhat el a pénz, és mely konkrét tőzsdei cégeken keresztül lehet megjátszani ezt a megatrendet.
HungaroMet: A sok napsütést olykor felhőzet zavarja, de zápor, zivatar inkább csak a hét elején fordulhat elő.
Mojtaba Khamenei has not been seen in public since the attack which killed his father at the onset of the US-Israel war with Iran.