Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Szigorúbban büntetné az új kormány a tanárok elleni erőszakot

Az elsők közt nyújtaná be a Fidesz azt a törvényjavaslatot, amely súlyosabban büntetné a tanárok elleni erőszakot. Az elmúlt néhány évben több tanárverés történt.

Az év elején Debrecenben egy diák édesanyja megütött és megtépett egy tanárnőt, mert az szaktanári figyelmeztetőt adott az óráján rendetlenkedő két diáknak. Egyikőjük erről mobiltelefonon értesítette az anyját, aki az iskolához ment és megvárta a távozó tanárt. A felbőszült asszony pofon vágta a tanárnőt és megcibálta a haját. A pedagógus ekkor elesett és eltörte egyik ujját.

A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a verekedő asszony ellen. Mivel az elkövető beismerő vallomást tett, ügyében gyorsított eljárással döntött volna a bíróság. A vallomást azonban a később visszavonta, így a gyorsított eljárás is meghiúsult.

2009 októberében egy szülő azért pofozott fel egy tanárt, és cibálta meg annak haját, mert az oktató előző nap meghúzta a diákja haját. A tanár figyelmeztette a nő lányát, hogy ne tépkedje a fák levelét. Amikor a gyerek durván visszaszólt neki, ő kisebb erővel meghúzta a haját, hogy "megmutassa neki, mit érezhet a fa". Az ügyben példásan gyors ítélet született. Két héttel az eset után jogerősen hat hónap börtönre ítélte két évre felfüggesztve a hódmezővásárhelyi városi bíróság a verekedő szülőt.

2009 Februárjában Mándokon vert meg egy tanárnőt két nő. A szabolcsi település általános iskolájában a pedagógus figyelmeztetett egy gyermeket rossz magatartása miatt. A rendreutasításon feldühödött anya és nagyobbik lánya elmentek az iskolába felelősségre vonni a tanárt, aki éppen a farsangi műsort próbálta az iskola színháztermében a többi gyerekkel.

A tanárnőt az idősebb lány szidalmazta, majd testét ököllel ütötte; a sértettet hajánál fogva a föld felé húzta, majd a radiátornak lökte. A földön fekvő nőt ezután többször combon rúgta. Miután a pedagógus felkelt a földről, az anya megütötte, és rákiabált az események hatására sírva fakadt gyerekekre is. A bántalmazás következtében a tanárnő nyolc napon belül gyógyuló, többrendbeli zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az ügyben hat és nyolc hónapos elzárást szabott ki a bíróság, az ítélet nem jogerős.

Arra is volt példa, hogy a diákok erőszakoskodtak a tanárral. Egy VIII. kerületi középiskola 16 éves diákja fizikaóra alatt odament tanárához, belerúgott, lökdöste és egy fém csapteleppel fenyegette. Az érintett pedagógust annyira megviselte az eset, hogy benyújtotta felmondását, és idegszanatóriumban kezelték. Az iskola igazgatónője vizsgálatot indított, a diákot a fegyelmi tárgyalás után eltanácsolták az iskolából. A rendőrség három diák esetében tett vádemelési javaslatot, csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×