Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Orbán Viktor szerint lesz elegendő pénz a közbiztonság megteremtésére

A leendő kormányfő szerint lesz elegendő pénz a közbiztonság megteremtésére. Megegyeztek az ellenzéki pártok a bizottsági elnöki és alelnöki posztok elosztásáról. Kerékpárkölcsönző-rendszert építenek ki Budapesten.

A következő időszakban lesz elegendő pénz a közbiztonság megteremtésére - mondta a leendő miniszterelnök. Orbán Viktor Ózdon, az általa kezdeményezett nemzeti konzultáció-sorozat első állomásán úgy fogalmazott: nem nyugszik addig, amíg nem lesz minden faluban körzeti megbízott. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: a kormány megalakulása után, két héten belül bizonyítani fogják, hogy lehet azonnali eredményt elérni a közrendvédelem területén. Orbán Viktor szólt arról is, hogy már pénteken vagy hétfőn benyújtják az Országgyűlésnek azt a törvénymódosítási javaslatot, amely - mint fogalmazott - speciális védelmet ad a pedagógusoknak.

Megegyeztek az új Országgyűlés ellenzéki pártjai a bizottsági elnöki és alelnöki posztok elosztásáról. Az MSZP a számvevőszéki és költségvetési, a foglalkoztatási és munkaügyi, illetve a fogyasztóvédelmi testületet irányíthatja. A Jobbik kapta a nemzetbiztonsági, valamint az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság elnöki posztját, az LMP pedig a fenntartható fejlődési testületet vezetheti. Az egyeztetés után Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy már május 20-án dönteni szeretnének több, általuk benyújtott törvényjavaslatról. Sólyom László államfő péntek délután 1 órára hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését.

Az MSZP elnöke szerint a parlament alakuló ülésének méltóságát és a demokrácia értékrendjét veszélyezteti, hogy a Jobbik képviselői a betiltott Magyar Gárda egyenruhájára emlékeztető öltözetben kívánnak megjelenni a pénteki eseményen. Lendvai Ildikó a köztársasági elnök fellépését várja az ügyben. A szocialisták leköszönő elnöke a Sólyom Lászlónak írt nyílt levélben arra kéri az államfőt, hogy figyelmeztesse a magyar demokrácia írott és íratlan szabályainak tiszteletben tartására a Jobbik képviselőit, és tájékoztassa a közvéleményt álláspontjáról, illetve tervezett lépéseiről.

A Fidesz szerint a legfrissebb inflációs adatok azt mutatják, hogy Magyarországon továbbra is gazdasági vészhelyzet van. A kormányzásra készülő párt elnöki stábjának vezetője azután beszélt erről, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közölte: a fogyasztói árak fél százalékkal nőttek az elmúlt hónapban márciushoz képest és 5,7 százalékkal haladták meg a tavaly áprilisi szintet. Szijjártó Péter azt mondta: a magyar infláció jobban nőtt az elemzők által vártnál, és a legnagyobb mértékű az egész Európai Unióban.

Házkutatást tartott a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitányságon - erősítette meg az InfoRádiónak a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Skoda Gabriella közölte: fénymásoló-segédeszközök beszerzésére megkötött szerződések ügyében tett feljelentés miatt vizsgálódtak. A szóvivő arról is beszélt, hogy ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást az ügyészség.

Engedély nélküli hitelnyújtás és pénzügyi lízing miatt 50 millió forintra bírságolta a Credit Bonust a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A céget egyúttal eltiltották a jogosulatlan tevékenységtől. Binder István, a PSZÁF szóvivője az InfoRádióban elmondta: a pozsonyi székhelyű, de magyar tulajdonosokkal és vezetőkkel rendelkező Credit Bonus tevékenységét ügyfélbejelentés alapján vizsgálták. A károsultak számát és az okozott kár nagyságát egyelőre nem tudják.

Kerékpárkölcsönző-rendszert építenek ki Budapesten a Nagykörút és a Duna által határolt területen; a projekt a tervek szerint jövőre indul mintegy ezer kerékpárral és 70-80 úgynevezett dokkoló állomással. A rendszer célja, hogy a városközpontot érintő utazásokhoz személyautó helyett minél többen vegyenek igénybe kerékpárt. A beruházás várható költsége bruttó 1 milliárd 320 millió forint.

Romániában elutasítja az ellenzék a kormány által tervezett megszorító intézkedéseket; a liberálisok, szociáldemokraták és konzervatívok ezért nem vettek részt Traian Basescu államfőnek a szakszervezetekkel és a parlamenti pártokkal tartott egyeztetésén. A megbeszélésen a tervezett 25 százalékos bércsökkentésről, valamint a nyugdíjak és a munkanélküli segély 15 százalékos mérsékléséről volt szó. Emellett az idén 1,3 millió alá csökkentik a közalkalmazottak számát, amihez körülbelül 70 ezer embert kell elbocsátani.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×